Atlétikai vb: nyolc címvédővel utazik a 129 fős amerikai csapat

MTI MTIMTI MTI
2011.08.11. 09:17
Címkék
Nyolc címvédő is tagja az atlétikai világbajnokságra utazó, 129 fős amerikai csapatnak.

A népes válogatott legnagyobb sztárjai között van a női 200 méter háromszoros aranyérmese, Allyson Felix, aki a dél-koreai Teguban augusztus 27-én kezdődő vb-n kedvenc száma mellett 400-on is indul. A 25 éves sprinter arra készül, hogy mindkét számban győzzön, ami korábban még egyetlen női atlétának sem sikerült.

A hosszabbik távon ugyanakkor vélhetően éppen csapattársa, a címvédő Sanya Richards-Ross akadályozhatja meg a győzelemben. A Gyulai István emlékversenyen 200-on második futó egészen a múlt hétig kifejezetten visszafogottan szerepelt ebben a szezonban, ám a londoni Gyémánt Liga-versenyen régi önmagát idézően futott, s 49.66 mp-cel, a világ idei második legjobb eredményével nyert 400-on.

Mellettük a címvédők táborát erősíti a 21 hónapos eltiltása után most visszatérő LaShawn Merritt (400 m), valamint Kerron Clement (400 m gát), Dwight Phillips (távol), Christian Cantwell (súlylökés), Trey Hardee (tízpróba) és Brittney Reese (távol).

Legfrissebb hírek

A nyolcaddöntő előtt Franciaország a korábbinál is nagyobb favorit az Optánál

Foci vb 2026
1 perce

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
3 perce

Egy évre eltiltották a versenyzéstől Vlagyimir Kramnyik korábbi sakkvilágbajnokot

Egyéb egyéni
11 perce

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség meghosszabbította az oroszok eltiltását

Atlétika
21 perce

Öt gól a felkészülési mérkőzésen, a Kecskemét legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
35 perce

Sallói Dániel: Szembesültem vele, hogy a világbajnokság teljesen más...

Foci vb 2026
42 perce

Klopp készen áll a kapitányságra, de intenzív tárgyalásokra lesz szükség

Foci vb 2026
43 perce

Laros Duarte 1966 óta az első, aki a magyar NB I-ből pályára lépett egyenes kieséses vb-meccsen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik