Atlétikai vb: Blanka Vlasic indul, győz vagy kardjába dől

MTI MTIMTI MTI
2011.08.19. 13:58
Címkék
Részleges izomszakadása ellenére indul a jövő szombaton kezdődő tegui világbajnokságon a női magasugrásban címvédő Blanka Vlasic.

A horvát atléta pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: képtelen lenne otthonról televízión nézni a vb-t, inkább vállalja a megméretést. Hozzátette: vagy győz vagy a saját kardjába dől.

„Az elmúlt napokban alig tudtam edzeni, csupán huszonnégy kísérletem volt. Akkor úgy gondoltam, kihagyom a világbajnokságot. De végül megváltoztattam az elhatározásomat" – tette hozzá Vlasic, akinek bal lábában szakadt el részlegesen az egyik izom.

A 27 esztendős versenyző 2007-ben és 2009-ben is világbajnok lett, tavaly pedig Európa-bajnok volt, míg a pekingi olimpián a második helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Hosszabbítások, fordítások, búcsúzó világsztárok – összefoglaltuk a „tizenhatoddöntőt”

Foci vb 2026
25 perce

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
27 perce

Bombameglepetés, 5 hosszabbítás, fordítások, búcsúzó világsztárok – ilyen volt a vb-történet első „tizenhatoddöntője”

Foci vb 2026
38 perce

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
45 perce

„A változó fogyasztói szokások közepette a sport az egyik leghatékonyabb tartalomtípus”

Egyéb egyéni
50 perce

Rekordnézettséget hozott az Argentína–Zöld-foki-szigetek vb-meccs

Foci vb 2026
52 perce

NS-infó: elköszönt Zalaegerszegen a Svájcba tartó nigériai bekk

Labdarúgó NB I
1 órája

Zöld-foki-csoda, curacaói pontszerzés – kis csapatok nagy pillanatai a vb-n

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik