Powell nagyon meghajtotta Boltot, aki 9.91-gyel nyert

Vágólapra másolva!
2011.05.26. 23:35
null
Bolt (balra) és nagy riválisa, Powell (Fotó: Reuters)
Címkék
Az olimpiai és világbajnok jamaicai Usain Bolt győzött férfi 100 méteres síkfutásban a római Gyémánt Liga-viadalon.

Boltot nagyon meghajtotta riválisa és honfitársa, Asafa Powell, de az utolsó húsz méteren a sprinterkirály hatalmas léptekkel faképnél hagyta. A harmadik helyen az Európa-bajnok francia Christophe Lemaitre ért célba.

Bolt ideje 9.91, Powellé 9.93 (egyéni szezoncsúcs), Lemaitre-é 10.00 (egyéni szezoncsúcs, három századdal maradt el idei legjobbjától).

BOLT FUTÁSA

A két amerikai sztársprinter, azaz Allyson Felix, a női 200 és Sanya Richards-Ross, a 400 méter világbajnoki címvédője egyaránt mindkét távon rajthoz állt Rómában, s a két futás alapján egyértelműen kijelenthető, hogy Felix tart előrébb jelenleg. A 200 háromszoros vb-győztese ugyanis 400-on egészen kiemelkedően teljesített, 49.81 mp-es győztes ideje több mint fél másodperccel jobb az idei - szintén az ő nevéhez fűződő - ranglistavezető eredménynél (50.33 mp). A július 30-i Gyulai István emlékversenyre is elígérkezett Richards-Ross vele szemben csalódást keltően futott, csupán ötödik lett 50.98-cal. A rövidebb távon aztán mindkettejükön meglátszott, hogy csak 45 percük volt a pihenésre: Felix negyedikként, Richards-Ross pedig ötödikként ért célba.

A nap egyik legkiemelkedőbb produkciója a férfi 400 gát győztesének, a dél-afrikai Louis Jacob van Zylnek a nevéhez fűződik, aki 48 mp-en belüli idővel lett első (47.91 mp), s annak ellenére nyert magabiztosan, hogy a mezőnyben ott volt az olimpiai bajnoki címvédő amerikai Angelo Taylor és honfitársa, a legutóbbi két vb-n aranyérmes Kerron Clement. Előbbi harmadik, utóbbi pedig az utolsó, kilencedik helyen ért célba.

A világ idei legjobb eredményeiből nem volt hiány Felix produkcióján kívül sem: az etióp Imane Merga férfi 5000 méteren (12.54.21 p), a francia Renaud Lavillenie férfi rúdugrásban (5,82 m), a bahreini Maryam Yusuf Jamal női 1500-on (4:01.60 p), a kenyai Milcah Chemos Cheywa női 3000 m akadályon (9:12.89 p), az amerikai Brittney Reese pedig női távolban (6,94 m) lett listavezető.

Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
2 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
3 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
4 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
5 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
5 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája
Ezek is érdekelhetik