Atlétika: Lemaitre az év legjobb európai férfiatlétája

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.05. 13:48
Címkék
A 100 méteren első fehér emberként 10 mp-en belülre kerülő francia Christophe Lemaitre-t választották meg 2010 legjobb európai férfiatlétájának.

Az idei Európa-bajnokságon 100 és 200 méteren, illetve a 4x100-as váltó tagjaként is aranyérmes fiatal vágtázó mindkét sprinttávon új országos csúcsot ért el, a klasszikus számban 9.97 mp-ig, a hosszabb távon pedig 20.16 mp-ig jutott.

A mindössze 20 éves futó a barcelonai kontinensviadalon történelmet írt, mivel korábban egyetlen atléta sem tudott három aranyat nyerni egy Eb-n.

Lemaitre mögött a norvégok olimpiai, világ- és Európa-bajnok gerelyhajítója, Andreas Thorkildsen lett a második, a Barcelonában 5000 és 10 000 méteren is első brit Mo Farrah pedig a harmadik.

A díjakat október 16-án, Belgrádban adják át.

Legfrissebb hírek

Nkunku duplázott, győzelmi kényszerbe hozta városi riválisát a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

„Talán még jobban örültem Fetter Erik győzelmének, mint ő”

Kerékpár
1 órája

Hallhatunk még róluk a jövőben – öt teniszező, aki idén robbant be a köztudatba

Tenisz
1 órája

Betartotta az intelmeket, győzelem és pályacsúcs lett a vége

Csupasport
1 órája

Női kézi NB I: megvan a Dunaújváros kilencedik távozója

Kézilabda
2 órája

Tom Brady mellett hány irányítónak van hely? Íme, az elmúlt 25 év tíz legjobb NFL-játékosa

Amerikai sportok
2 órája

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
3 órája

A jövő csapatkapitánya? Szoboszlai az eltiltása ellenére is a Liverpoollal volt – videó

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik