Atlétika: ügyvédje szerint Semenya indulhat a női számokban

MTI MTIMTI MTI
2010.04.08. 11:48
Címkék
A vitatott nemű dél-afrikai atléta, Caster Semenya ügyvédje bejelentette: a vizsgálatok alapján védence egyértelműen indulhat a női versenyszámokban.

A jogi képviselő az egyik szerdai televíziós adásban hangsúlyozta: Semenya orvosi stábja ellenőrizte a tavalyi világbajnokság után készült teszteredményeket, és azok szerint a futó női viadalokon szerepelhet. Hozzátette: a női 800 méter világbajnoka egyelőre nem akar szembehelyezkedni a dél-afrikai (ASA) és a nemzetközi (IAAF) szövetséggel, ezért kivár, ám a június 24-i zaragozai versenyen már rajthoz áll.

A 19 esztendős Semenya nemiségével kapcsolatos vizsgálatok a tavaly augusztusi, berlini vb óta húzódnak, és az IAAF legutóbbi ígérete szerint június elején zárulnak le.

Semenya már többször jelezte, jogtalannak és megalázónak tartja a nemzetközi szövetség akcióját, és ügyvédével arra készül, hogy jogi úton vesz elégtételt az őt ért sérelmekért. A futó ugyanakkor jogi képviselőjén keresztül írásos garanciát kért az IAAF-től, hogy az tartsa magát a júniusi határidőhöz.

A tavalyi vb előtt mindössze három héttel, a semmiből feltűnt középtávfutó 1:56.72 perces, kiváló idővel nyerte a női 800-at Berlinben. Férfias külseje, mély hangja miatt azonban felmerült a gyanú, hogy esetleg hermafrodita, így a nemzetközi szövetség augusztus 19-én elvégeztette a nemi vizsgálatot. Később kiderült, hogy a dél-afrikaiak már a vb előtt ellenőrizték Semenyát, és eltanácsolták az indulástól.

Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria

Foci vb 2026
24 perce

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
34 perce

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
35 perce

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
56 perce

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
1 órája

Megvannak a Svájc–Algéria kezdőcsapatai

Foci vb 2026
1 órája

CR7 egyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben betalálva ejtette ki Horvátországot!

Foci vb 2026
1 órája

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik