PL: a Liverpool 0–1 után elsöpörte a Stoke Cityt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.27. 20:13
null
Nehezen indult, sima lett a vége: a Stoke összeomlott az Anfielden (Fotó: Action Images)
Visszaszerezte az angol labdarúgó Premier League-ben a 2. helyet a Liverpool, mely a karácsonyi, 18. forduló egyetlen keddi mérkőzésén 4–1-re legyőzte a Stoke Cityt.

Hétfőn a Chelsea és a Manchester City is 3–0-s győzelemmel zárta a karácsonyi fordulót, kedden a harmadik dobogós Liverpoolnak kellett volna behúznia a „kötelezőt” a Stoke City ellen – ez végül össze is jött Jürgen Klopp csapatának, így a 18. forduló után is a 2. helyen vannak a „vörösök.”

Ez azért nem ment minden nehézség nélkül, lévén a Stoke már a 12. percben megszerezte a vezetést: Erik Pieters remek beadására Jonathan Walters robbant be a röviden, és erőteljes fejest küldött a kapuba, a labda „bevitte” Simon Mignolet kezét is. Ez volt a PL-szezon 500. gólja. A Pool szünetig fordítani tudott: a 35. percben Adam Lallana „kényszerítőzött” egy védővel, és futtából, nagyon éles szögből talált be, a 44.-ben pedig Roberto Firmino lövése mindkét kapufát „megcsókolva” jutott a hálóba. Mondhatni, eléggé kicentizte...

Mindez elég stabil alapot biztosított a Liverpoolnak a második félidőre, a Klopp-csapat pedig az 59. percben el is húzott: egy saját térfél közepén elkövetett labdavesztést azonnal megkontráztak a házigazdák, gyilkos hatékonysággal, az akciót közvetlen közelről a vendégvédő Gianelli Imbula „fejezte be” – 3–1, öngóllal.

A negyediket az alig egy perce a pályán levő Daniel Sturridge tette hozzá, de ehhez is szarvashiba kellett: Ryan Shawcross pocsék hazaadását csípte el a csatár, kicselezte a kapust, és higgadtan meg is adta a kegyelemdöfést. Ez volt Sturridge első bajnoki gólja 2016. április 23. (Liverpool–Newcastle 2–2) óta! Az ő karácsonyi ajándéka ennél jobb már nem is lehetett volna.

LFCMostar on Twitter

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ
Liverpool–Stoke City 4–1
(Lallana 35., Firmino 44., Imbula 59. – öngól, Sturridge 70., ill. Walters 12.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 18 15 1 2 38–11 +27 46
2. Liverpool 18 12 4 2 45–21 +24 40
3. Manchester City 18 12 3 3 39–20 +19 39
4. Arsenal 18 11 4 3 39–19 +20 37
5. Tottenham 17 9 6 2 29–12 +17 33
6. Manchester United 18 9 6 3 27–18 +9 33
7. Everton 18 7 5 6 23–21 +2 26
8. Southampton 17 6 6 5 17–16 +1 24
9. West Bromwich Albion 18 6 5 7 23–22 +1 23
10. Watford 18 6 4 8 22–30 –8 22
11. West Ham 18 6 4 8 23–32 –9 22
12. Bournemouth 18 6 3 9 23–31 –8 21
13. Stoke City 18 5 6 7 20–28 –8 21
14. Burnley 18 6 2 10 17–28 –11 20
15. Middlesbrough 18 4 6 8 16–20 –4 18
16. Leicester City 18 4 5 9 23–31 –8 17
17. Crystal Palace 18 4 4 10 29–33 –4 16
18. Sunderland 18 4 2 12 16–31 –15 14
19. Swansea 18 3 3 12 21–41 –20 12
20. Hull City 18 3 3 12 14–39 –25 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik