Nasri immár a Manchester City játékosa

Vágólapra másolva!
2011.08.24. 17:55
null
Nasri már a City játékosa (Fotó: mcfc.co.uk)
Címkék
A Manchester City hivatalos honlapján jelentette be, hogy Samir Nasri a manchesteri csapatban folytatja pályafutását. A francia középpályás négy évre írt alá a kétszeres bajnokcsapathoz.

A Manchester City legutóbb 1968-ban nyerte meg az angol bajnokság legfelsőbb osztályát, a klub azonban mindent elkövet, hogy 44 év után megismételje ezt a bravúrt. Az angol fogadóirodák már a szezon kezdete előtt a Cityt tartották a bajnok Manchester United legerősebb kihívójának, s ez a vélemény csak erősödik a mai bejelentés után. A Citynél ugyanis aláírta szerződését az Arsenaltól érkező Samir Nasri.

Nasri ma átesett az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, s mivel (nem meglepő módon...) semmi problémát nem találtak nála, aláírhatta szerződését.

A francia középpályás négy évre kötelezte el magát, s bár az átigazolási összeget nem hozták nyilvánosságra, a sajtó kész tényként közli, hogy az előző szezonban az év csapatába beválasztott játékos 24 millió fontjába került új munkaadójának, amelynél heti 185 ezer fontot kap szolgálataiért.

A 2010-ben az év francia játékosának választott Nasri a 19-es mezben játszik majd új csapatában, s már a hétvégi, Tottenham elleni mérkőzésen is pályára léphet. Természetesen, ha Roberto Mancini menedzser is úgy gondolja.

Sergio Agüero, Stefan Savic és Gaël Clichy után Nasri a Manchestre City negyedik jelentősebb nyári szerzeménye.

Nasri 2008-ban a Marseille-től került az Arsenalhoz, amelyben 86 mérkőzésen lépett pályára és 18 gólt szerzett. Utolsó mérkőzését az elmúlt hétvégén, a Liverpool ellen játszotta a londoni csapatban.

Legfrissebb hírek

Liverpool–AC Milan felkészülési mérkőzés

Angol labdarúgás
32 perce

Tusványos 2025: „Nincs arról könyv, hogyan kell megszólítani Milák Kristófot” – Berkesi Judit

Egyéb egyéni
34 perce

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
58 perce

Vívás: Nagy Dávid, Pusztai Liza és Katona Renáta is főtáblás a vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Superbike-vb: Razgatlioglué az első rajtkocka a Balatonnál

Egyéb autó-motor
1 órája

Vívás: négy között a férfi tőrcsapat a vb-n!

Egyéb egyéni
1 órája

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
1 órája

Mihalik András a Ferencvárosban jégkorongozik tovább

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik