Berbatov: Ferguson elvesztette a tekintélyét

2012.09.03. 18:34
null
A Manchester Unitedtől távozó támadó nem gondolja, hogy megérdemelte volna ezt a bánásmódot (Fotó: Action Images)
Címkék
A Manchester Unitedtől távozó bolgár csatár, Dimitar Berbatov – aki négy évet töltött az Old Traffordon – elégedetlen volt azzal, ahogyan Sir Alex Ferguson menedzser az utolsó hónapokban bánt vele.

 

„Nem hiszem, hogy megérdemeltem volna ezt a bánásmódot – kezdte a 2011–2012-es szezonban mindössze 12 bajnoki mérkőzésen pályára lépő Berbatov. – Akárhányszor beszéltem Fergusonnal, mindig azt mondta, hogy fontos vagyok a csapat számára, nem engednek el, majd a következő mérkőzésen megint nem voltam a csapat tagja.”

„Talán már akkor el kellett volna mennem, amikor 2011-ben kihagyott a Bajnokok Ligája-döntőre nevezett keretből. Tudom, hogy ő a főnök, de a velem szemben folytatott bánásmódja miatt elvesztette a tiszteletemet” – nyilatkozta a Premier League 2010–2011-es szezonjának társgólkirálya.

„Ferguson elmagyarázta nekem, hogy a csapat játéka sokkal közvetlenebb és gyorsabb lesz. De én sosem tartoztam a leggyorsabb játékosok közé, szeretem megtartani a labdákat, ez az én stílusom.”

A 77-szeres bolgár válogatott támadó a „vörös ördögöknél” eltöltött négy szezonját is értékelte.

„Azt gondolom, nehéz elfogadni a döntést, de megőrzöm a méltóságomat. Gólokat lőttem, kétszer megnyertem a bajnokságot, gólkirály voltam, ez nem rossz. Nem lesz probléma a United ellen játszani, mert ez már korábban előfordult a karrieremben. De nincs értelme visszatekinteni a múltba. Elbúcsúztam azoktól az emberektől, akik megérdemlik. Fergusontól nem tudtam elköszönni.”

Emil Dancsev, a játékos ügynöke elmondta: az utolsó pillanatokig tárgyalásban álltak a támadót korábban már foglalkoztató Tottenhammel, de végül a Fulhamben kötött ki a 31 esztendős labdarúgó, akit tizenkét klub szeretett volna soraiban tudni, köztük a Fiorentina és a Juventus is. Berbatov az olaszországi megkeresésről is nyilatkozott.

„Sosem mondtam nekik személyesen, hogy »igen, nálatok fogok játszani«. Nem az én problémám, ha valaki csalódott. Azt a helyet választottam, ahol játszhatok és boldog lehetek” – zárta mondandóját a futballista.

Mint ismert, Berbatov a nyári átigazolási időszak utolsó napján igazolt a Fulhamhez, ahol kétéves szerződést írt alá.

Legfrissebb hírek

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
24 perce

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
25 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
28 perce

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
36 perce

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
37 perce

Embernek paraguayi fiai – Farkas Norbert publicisztikája

Foci vb 2026
37 perce

Így örült a harmadik spanyol gólnak Lamine Yamal öccse a lelátón

Foci vb 2026
40 perce

Lamine Yamal lett a Spanyolország–Ausztria meccs legjobbja

Foci vb 2026
55 perce
Ezek is érdekelhetik