Bolton: a menedzser a 11-est összehozó Bogdán védelmére kelt

Vágólapra másolva!
2012.05.14. 10:58
Címkék
Owen Coyle, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Bolton menedzsere megvédte Bogdán Ádámot, aki ellen büntetőt ítéltek a Stoke elleni mérkőzésen (2–2). Mint ismert, a magyar kapussal felálló Wanderers döntetlenjével búcsúzott a Premier League-től.

„Úgy éreztem, eleget tettünk azért, hogy megnyerjük a mérkőzést, de a bírói döntések – mindenki döntse el maga... – fakadt ki a mérkőzés után Owen Coyle, a Bolton menedzsere. – Az első gólnál hagyták, hogy Jonathan Walters elfejelje a labdát a kapusom kezei közül. Hihetetlen, hogy ezen a szinten ezt megadják. Ezután összekaptuk magunkat, fordítottunk, majd megint magunkra húztuk a Stoke-ot."

„Crouchnak volt egy nagy helyzete, amit Ádám nagy bravúrral megfogott, majd a csatár ismét megpróbált kapura lőni. Látszott, hogy Crouch belebotlott Ádámba, aki nem is őt nézte, hanem a labdát követte figyelemmel – utalt a Stoke büntetőjére a Bolton menedzsere. – A 2–2 után még volt lehetőségünk, ám a Stoke kapusa hatalmas bravúrt mutatott be, így nem sikerült három pontot szereznünk."

Legfrissebb hírek

Ötgólos győzelemmel kezdte az idényt a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2 perce

Erősebb versenyeken szeretne indulni a Hajós, Stréli strandröplabdapáros

Röplabda
7 perce

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 perce

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
24 perce

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
26 perce

Budafokon látható a megújult Kolonics György, a sportlegenda című kiállítás

Kajak-kenu
55 perce

Kihívás a magyar válogatott ellen pályára lépni telt ház előtt – véli a portugál szövetségi kapitány

Magyar válogatott
55 perce

Sohasem lett a régi a szétrúgott térdű Orth György

Népsport
1 órája
Ezek is érdekelhetik