Championship: Futács Márkó a 94. percben győztes gólt szerzett

Vágólapra másolva!
2012.04.14. 18:01
null
Futács Márkó tette biztossá a Doncaster kiesését (Fotó: Action Images)
Címkék
A Portsmouth őrült mérkőzésen, a csereként beállt Futács Márkó 94. percben szerzett góljával 4–3-ra nyert a Doncaster Rovers otthonában az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság 43. fordulójában.

Az utolsó helyen álló Doncaster az 5. percben már 2–0-ra vezetett, a vendégek azonban két büntetővel hat perc alatt egyenlítettek a második félidő derekán, ráadásul az első tizenegyesnél a Rovers tíz főre fogyatkozott. Két perc múlva újra a hazaiak szereztek vezetést, amit a 90. percig meg is tartottak. Ekkor a Portsmouth újra egyenlített, majd a 94. percben – a 76. percben becserélt – Futács révén a győztes gólt is megszerezte.

„Az elmúlt hetekben rendre a cserepadra jelölt az edzőnk, amit azzal magyarázott: kicsit le akarta venni a vállamról a terhet, mert fiatal vagyok, és a csapat kiesés ellen folytatott harca láthatóan rám is nyomást gyakorolt – mondta a mérkőzés után Futács Márkó. – Ráadásul felépült Luke Varney is, aki a sérülése előtt vezette a házi góllövőlistát. Elfogadtam Michael Appleton döntését, ugyanakkor bevallom, bíztam benne, hogy idővel visszakerülhetek a kezdőbe. De mivel volt periódus, amikor az eredmények is jöttek, nem bontotta meg az együttest a tréner, így mostanában a kispadról beszállva kellett segítenem. Nem sértődtem meg, nem húztam a számat a csapathirdetéseknél, hanem készültem becsülettel, és próbáltam a pozitívumokból erőt meríteni. Például abból, hogy a márciusi, Birmingham elleni meccsen szerzett gólom volt profi karrierem csereként elért első találata. A doncasteri bajnoki szörnyen kezdődött a számunkra, a házigazda gyorsan kétgólos előnyt szerzett, de David Kitson korai beállítása jó húzásnak bizonyult, felpörgette a játékot, és egyenlítettünk. Ám hiába dominált a csapat, ismét hátrányba kerültünk, ezután kaptam meg a lehetőséget. A végjátékban egalizáltuk az eredményt, majd a hosszabbítás utolsó percében egy beadást követő csúsztatás után elém került a labda, toltam rajta egyet, és körülbelül nyolc méterről a kilépő védők és kapus mellett ballal a hosszú sarokba lőttem. Hihetetlen érzés volt, rohantam a szurkolókhoz, akik végig mellettünk voltak, és elképesztő őrjöngés vette kezdetét. Fontos három pontot szerzetünk, és bízom benne, hogy kedden a Crystal Palace-t is legyőzzük – talán már velem a kezdőben.”

A Doncaster ezzel kiesett, a Portsmouth-nak viszont még van egy csekély esélye a bennmaradásra. Szombaton biztossá vált, hogy a következő szezontól a Championshipben szerepel a Charlton, miután 1–0-ra nyert idegenben a Carlisle United ellen.

A harmadosztályban (League One) a Walsall otthon 1–0-s vereséget szenvedett Gróf Dáviddal a kapujában a Tranmere Roverstől, az ötödosztályú Luton Town pedig 0–0-s döntetlent játszott Kovács Jánossal a soraiban az Alfreton Town vendégeként.

FUTÁCS GÓLJA 1:48-NÁL


ANGOL CHAMPIONSHIP
43. FORDULÓ
Barnsley–Cardiff C. 0–1
Birmingham C.–Bristol C. 2–2
Burnley–Coventry C. 1–1
Crystal Palace–Ipswich T. 1–1
Derby County–Middlesbrough 0–1
Doncaster R.–Portsmouth 3–4
Leeds U.–Peterborough U. 4–1
Millwall–Leicester C. 2–1
Nottingham F.–Blackpool 0–0
Watford–Hull C. 1–1
West Ham U.–Brighton & Hove A. 6–0
AZ ÁLLÁS
1.Reading432671066–3785
2.Southampton432410977–4382
3.West Ham432213876–4579
4.Birmingham4319141074–4971
5.Blackpool4318141172–5768
6.Cardiff City431717961–5168
7.Middlesbrough4317151149–4866
8.Brighton4317121449–4963
9.Leicester City4317111563–5262
10.Hull City4317111541–4062
11.Burnley431791760–5360
12.Leeds431791763–6460
13.Derby County431791747–5460
14.Watford4315141450–5959
15.Ipswich Town431691865–7157
16.Crystal Palace4313161442–4555
17.Millwall4313111949–5550
18.Peterborough United431392163–7148
19.Nottm Forest431382245–6047
20.Barnsley431382248–6947
21.Bristol City4311112140–6644
22.Coventry439132141–5840
23.Portsmouth4312112047–5437
24.Doncaster Rovers437112539–7732

Az utolsó három helyezett esik ki. A Portsmouth-tól 10 pont levonva.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Kós Hubert éremért úszik a vizes vb-n; jön az NB I 2. fordulójának nyitánya

Birkózás
4 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
4 órája

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
4 órája

Bolla Bendegúzék kettős győzelemmel jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
4 órája

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
5 órája

Bognár György: Nagyon jó ellenfelet ejtettünk ki, felvettük a Mariborral a versenyt

Európa-konferencialiga
5 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

95 millió eurós csere? – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik