Chelsea: újabb belga érkezik Lukaku után, ezúttal Tőzsérék csapattársa

Vágólapra másolva!
2012.01.30. 18:04
Címkék
Újabb belga játékosra vetett szemet a Chelsea: brit sajtóinformációk szerint a „kékek” már meg is állapodtak Kevin de Bruyne játékjogáról a Genkkel, a húszéves labdarúgónak már csak az orvosi vizsgálaton kell megfelelni ahhoz, hogy a londoniak játékosának vallhassa magát.
Belga források is megerősítették, hogy De Bruyne hamarosan a Chelsea labdarúgója lesz, a fiatal középpályás 6.7 millió font ellenében érkezik Londonba, és öt és fél éves szerződést ír alá, ám tavasszal kölcsönben továbbra is a genkieket erősíti majd.„Bizonyos értelemben ez az átigazolás már a jövőre vonatkozó döntés, amit helyesnek tartok, és a magam erejével mindent megteszek azért, hogy kihozzam a játékosból a benne rejlő potenciál maximumát” – nyilatkozta De Bruyne szerződtetéséről André Villas-Boas, a Chelsea portugál menedzsere.Mint ismert, a Genk magyar középpályása, Tőzsér Dániel is közel van a távozáshoz, sőt a belga sajtó már biztosra is veszi azt, a közönség pedig a Leuven elleni siker után vastapssal búcsúzott el a magyar válogatott játékostól.
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
2 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
3 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
3 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
3 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
4 órája
Ezek is érdekelhetik