WBA: Gera miatt sem hívják még vissza a 19 éves gólzsákot

2011.10.27. 14:05
Címkék
Az angol Premier League-ben szereplő West Bromwich Albion menedzsere, Roy Hodgson cáfolta azt a hírt, hogy visszarendelnék a csapathoz a másodosztályú Birminghamnek kölcsönadott, ott remek formában futballozó Chris Woodot. A szakember többek között Gera Zoltán felépülésével is indokolta, hogy egyelőre nem tart igényt a 19 éves új-zélandi csatárra.

Chris Wood 2008-ban került a WBA U18-as csapatához. Azóta többször is kölcsönadta őt a klub, legutóbb idén nyáron a másodosztályú Biirmingham Citynek. A csatár ebben a szezonban tíz meccsen nyolc gólt szerzett a másodosztályban, ezután, no meg Shane Long sérülését követően jelentek meg olyan hírek az angol sajtóban, hogy a WBA visszarendelheti a támadót, ám Roy Hodgson menedzser ezt cáfolta.

„Long ugyan kidőlt, de ott van még Odemwingie, Tchoyi, Fortuné és Bednar is. Nem számítva Gera Zoltánt, akit szintén bevethetünk a támadók között, ha úgy gondoljuk” – nyilatkozta Hodgson, aki hozzátette, Wood a jövő embere, semmiképpen sem szeretnék őt elveszíteni, de visszahívására csak végső esetben, további sérülések esetén kerülhet sor.

Mint ismeretes, Gera Zoltán már felépült hosszan tartó sérüléséből, a tartalékcsapatban már játszott, és gólt is szerzett, de a WBA első csapatában tétmeccsen még nem lépett pályára, amióta a nyáron visszatért a Fulhamtől.

Legfrissebb hírek

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
2 perce

Oda és vissza – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
4 perce

Soproni kupaesszencia: az összetartás ereje döntött

Kosárlabda
37 perce

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
7 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
7 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
8 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik