Chelsea: a kórházba szállított Cech nem szenvedett súlyos sérülést

Vágólapra másolva!
2011.09.22. 11:20
Címkék
Megnyugodhatnak a Chelsea labdarúgócsapatának szurkolói: a Fulham elleni szerdai angol Ligakupa-mérkőzésen fejsérülés miatt lecserélt Petr Cech jól van.

A Chelsea cseh kapusa az első félidőben ütközött Orlando Sával, és a második játékrészre már nem ment ki, Ross Turnbull váltotta, akinek segítségével aztán a „kékek" 4–3-ra megnyerték a tizenegyespárbajt.

Cech állapota miatt azért is aggódhattak különösen, mert a 29 éves hálóőr öt éve koponyacsonttörést szenvedett, amikor összeütközött a readingi Stephen Hunttal. Azóta egyébként biztonsági okokból fejvédőt visel a pályán.

„Petrt megvizsgálták a kórházban, és mindent rendben találtak. Kicsit szédült az ütközés miatt, és közösen úgy döntöttünk, hogy nem érdemes kockáztatni” – nyilatkozta André Villas-Boas, a Chelsea vezetőedzője.

A szintén sérülés miatt lecseréltDaniel Sturridge-ről a következőt mondta a portugál menedzser: „A szalagjaival nincs gond, legfeljebb egy meccset kell kihagynia.”

Legfrissebb hírek

Vb-selejtező: ikszeltek Kazahsztánban a belgák, szenvedtek Liechtensteinben a walesiek

Foci vb 2026
1 perce

A spanyol válogatott ismét kapott gól nélkül nyert, és gyakorlatilag kijutott a világbajnokságra

Foci vb 2026
3 perce

Ausztria nagy lépést tett a világbajnoki részvétel felé

Foci vb 2026
5 perce

Örök nyugalomra helyezték Kopeczky Lajost

Egyéb egyéni
14 perce

Férfi vízilabda ob I: kis híján újabb bravúrt ért el a Szeged

Vízilabda
21 perce

Estevao és Casemiro betalált, győzött Londonban a brazil válogatott

Minden más foci
47 perce

Vívás: elmaradtak a sikerek a kadét tőrözők európai körversenyén

Utánpótlássport
1 órája

Sorozatban hetedszer kapott ki a Szeged, megszórta a ZTE-t az Alba a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik