Mancini szerint Agüero olyan, mint Romário

2011.08.16. 14:38
null
Agüero szenzációsan futballozott (Fotó: Reuters)
Címkék
A Manchester City menedzsere, Roberto Mancini Romárióhoz hasonlította Sergio Agüerót, aki a tegnapi, Swansea City ellen 4–0-ra megnyert találkozón két gólt is szerzett.

„Sergio gyakorlatilag Romário fénymásolata. Egy az egyben ugyanazok a játékosok. Agüero még nincs százszázalékos állapotban, de fantasztikus lesz a számunkra” – mondta Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere a tegnapi 4–0-s győzelmet követően.

A nyáron szerződtetett argentin támadó a második félidőben, 1–0-s City-vezetésnél érkezett a pályára a Swansea elleni mérkőzésen, majd a következő három gólnak tevékeny részese volt. Kétszer ő maga talált a kapuba, egyszer pedig gólpasszt adott. Ha ez nem lenne elég, az angol sajtó szerint a további megmozdulásai is igazolták, hogy klasszis játékos, aki nagy hasznára lehet a merész álmokat szövögető manchesterieknek.

„Fantasztikusan kezdett. Nagyon fontos volt, hogy jól rajtoljunk a szezonban, s hogy gólokat szerezzünk. A csatárok számára különösen fontos, hogy betaláljanak a szezon elején” – utalt Mancini arra, hogy Edin Dzeko is gólt szerzett a mérkőzésen.

Ezen az estén azonban a nyáron hozzávetőlegesen 38 millió fontért szerződtetett csatár volt a hős.

„Nagyon jól ismerem Agüerót, de nem hiszem, hogy már százszázalékos erőállapotban van. Szerepelt a Copa Américán, és még több edzésre van szüksége. Ennek ellenére örülök, hogy két fontos gólt is szerzett” – tette hozzá Mancini.

Természetesen Agüero is elégedett volt a teljesítményével. Elmondta: nagyon élvezte a játékot.

„Boldog vagyok. Nagyon jól kezdtem a csapatnál, remélem, ezt a szintet tartani is tudom. Megkaptam az esélyt, hogy játszhassak egy keveset, és nagyon élveztem. Segítettem a csapatnak, és ezt szeretném tenni a jövőben is” – mondta Agüero, aki teljesen megbízik Manciniben. Az olasz szakember tudja, hogy mennyit vállalhat a támadó jelenlegi fizikai állapotában.

MANCHESTER CITY–SWANSEA CITY 4–0

Legfrissebb hírek

Verstappen versenymérnöke a McLarenhez szerződik – hivatalos

F1
24 perce

Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott

Egyéb egyéni
35 perce

Gyász: elhunyt a szegedi labdarúgás meghatározó alakja

Labdarúgó NB I
35 perce

NB III: elefántcsontparti játékossal erősített az Újpest FC II – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Női tenisz: megsérült a világelső Arina Szabalenka

Tenisz
1 órája

Budai barátok otthontalan csapata, a 33 FC

Képes Sport
1 órája

Stadiont neveznek el a kedden elhunyt Mircea Lucescuról

Minden más foci
1 órája

KS-ajánló: Marty Supreme – örökké ígéret

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik