Man. United: Beckham és Henry is pályára lép a „vörös ördögök” ellen

2011.07.11. 12:38
Címkék
A klub korábbi játékosa, David Beckham is pályára lép a Manchester United ellen az angol bajnok amerikai túráján. A „vörös ördögök” július 27-én játszanak az MLS All-Star-csapata ellen, amelybe az amerikai szurkolók beszavazták Los Angeles Galaxy középpályása mellett Thierry Henryt és Rafa Márquezt is.

Az MLS-válogatottba a szurkolók tizenegy plusz egy játékost szavazhattak be, az amerikai liga vezetése további két játékost ad hozzá a kerethez, amelynek szakmai irányítását Hans Backe, a New York Red Bulls vezetőedzője látja majd el.

A Manchester United 21 fős kerettel ma vág neki a túrának, a csapathoz később további hat játékos – akik nyári válogatottbeli kötelezettségeik miatt hosszabb szabadságot kaptak – csatlakozik még. Alex Ferguson együttese összesen öt mérkőzést játszik az Egyesült Államokban, az első a szerdai New England Revolution elleni lesz Bostonban.

A manchesteriekhez kapcsolódó hír még, hogy megvannak az új igazolások mezszámai: David de Gea kapja meg az 1-est, Phil Jones a 4-est, míg Ashley Young örökli meg Paul Scholest 18-asát.

AZ MU AMERIKAI TÚRÁJA
AZ MU EGYESÜLT ÁLLAMOKBA UTAZÓ KERETE
Kapusok: Anders Lindegaard, Ben Amos, Sam Johnstone
Védők: Rafael, Fábio, Nemanja Vidics, Jonny Evans, Patrice Evra, Rio Ferdinand
Középpályások: Michael Carrick, Nani, Anderson, Ryan Giggs, Pak Dzsi Szung, Gabriel Obertan
Támadók: Mame Biram Diouf, Federico Macheda, Wayne Rooney, Michael Owen, Dimitar Berbatov, Ashley Young
Később csatlakoznak a kerethez: Chris Smalling, Danny Welbeck, Tom Cleverley, David de Gea, Phil Jones, Javier Hernández
MLS-VÁLOGATOTT AZ MU ELLEN
Kasey Keller (Seattle), Omar Gonzalez (LA Galaxy), Sean Franklin (LA Galaxy), Rafa Márquez (New York), Tim Ream (New York), David Beckham (LA Galaxy), Jack Jewsbury (Portland), Brek Shea (Dallas), Landon Donovan (LA Galaxy), Thierry Henry (New York), Chris Wondolowski (San Jose), Matt Besler (Kansas City). Edző: Hans Backe (New York)

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
3 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
4 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
4 órája

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
4 órája

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
4 órája

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik