MU: Ashley Young orvosira érkezik, 16 millió font az ára - sajtóhír

2011.06.10. 09:18
Címkék
Úgy tűnik, már a nyár elején szeretné véglegesíteni a keretét Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere: szerdán a Blackburn fiatal védője, Phil Jones esett át sikeres orvosi vizsgálatokon, míg a Mirror információi szerint ma az Aston Villa kiválósága, Ashley Young egészségi állapotáról is meggyőződhetnek a klub szakemberei.

Az angol lap cikke arról számol be, hogy a 25 éves szélső rábólintott a Manchester United által ajánlott ötéves szerződésre – mondjuk nem lehetett nehéz döntés, ugyanis állítólag 130 ezer fontot tehet majd zsebre hetente.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik poszton van szüksége erősítésre a Unitednek?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Young iránt egyébként többek közt a United városi riválisa, a Manchester City is erősen érdeklődött, sőt még a „vörös ördögök" által kínált fizetésnél is többet adtak volna a 15-szörös angol válogatottnak, de ő inkább a friss bajnokot választotta.

A hírek szerint az átigazolást csak később jelentik be, az Aston Villa pedig 16 millió fontot kap Youngért cserébe, aki 2007-ben szerződött a birminghami klubhoz a Watfordtól, ahol egyébként Priskin Tamás is a csapattársa volt.

Sir Alex egyébként korábban azt mondta, hogy három igazolást tervez a nyáron – Jones és Young mellett a spanyol David De Gea lehet a United harmadik nyári szerzeménye az angol média szerint.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
5 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
5 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
5 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
6 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
6 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik