Beckham: Örülnék, ha játszhatnék az olimpián

2011.06.13. 22:00
null
A londoni olimpia lehet Beckham pályafutásának <br />utolsó nagy eseménye? (fotó: Action Images)
Címkék
David Beckham, az angolok válogatott labdarúgója a BBC-nek nyilatkozva elmondta, megtiszteltetésnek venné, ha játszhatna a brit csapat színeiben a jövő évi londoni olimpián.

Beckham, aki 115 találkozójával az angol nemzeti csapatban a legtöbbet szerepelt mezőnyjátékos, már majd’ két éve nem szerepelt a válogatottban. Az olimpián szívesen részt venne akár játékosként is, de szurkolóként biztosan erősíteni fogja a brit tábort.

„Még nincs eldöntve semmi, de szívesen részt vennék benne. East End-i fiú vagyok (londoni városrész a Temzétől északra – a szerk.), és mint angol születésű és neveltetésű ember, nagyon büszke lennék rá, ha részesévé válnék ennek az eseménynek” – nyilatkozta a Los Angeles Galaxy játékosa a BBC-nek.

A Brit Olimpiai Szövetség az angol Labdarúgó-szövetséget bízta meg a 2012-es brit csapat kialakításával, amelynek gerincét az angol U21-es válogatott tagjai fogják alkotni, ám elvi szinten a 36 éves Beckham szereplésének sem lehet akadálya, hiszen három túlkoros nevezhető a keretbe.

„A futball az olimpia markáns része lesz majd, izgalmas lesz végigkövetni – nyilatkozta Beckham, aki leszögezte, ha játékosként nem is, szurkolóként biztosan ott lesz a játékokon. – Ez lesz az első alkalom, hogy ott lehetek az olimpián, és talán a gyermekeimmel tehetem ezt.”

„A labdarúgás része az életemnek és hihetetlen lenne, ha ebben az olimpia is benne lenne. Meglátjuk, milyen szerep jut nekem a csapatban vagy az olimpián, de az biztos, hogy szurkolóként ott leszek.”

A Los Angeles Galaxy játékosa nemcsak a labdajátékok iránt érdeklődik, a többi brit atlétának is szívből drukkol. „Kíváncsi vagyok az olyan fiatal versenyzőkre, mint Jessica Ennis vagy Tom Daley, akik rengeteg kicsi gyereket ösztönözhetnek majd. Büszke vagyok rá, hogy a fiaimat a saját országunkban rendezett olimpiára vihetem el, és remélhetőleg a kislányom is ott lehet majd” – mondta Beckham, aki feleségével, Victoriával júliusra várja negyedik gyermekét.

„Amikor megkértek rá, hogy vegyek részt az olimpiai pályázatban, először kicsit szkeptikus voltam, mert futballistaként soha nem vettem részt az ötkarikás játékokon. A pillanat, amikor megkaptuk a rendezés jogát, életem egyik nagy ajándéka. Az olimpia mindenki számára az egész világot jelentheti, olyan nagy esemény. Rengeteg izgatott versenyző jön majd az országunkba, azon belül Londonba, oda, ahol én felnőttem. Ez hatalmas élmény lesz” – nyilatkozta a világ egyik legismertebb sportolója.

 

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
3 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
3 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
4 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
4 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
4 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik