Liverpool: Fölösleges volt aggódni a hiányzó Gerrard miatt - Hodgson

2010.11.21. 14:02
Címkék
Testben hiányzott ugyan Steven Gerrard a Liverpool soraiból – a hétközi, Franciaország elleni vesztes hazai felkészülési mérkőzés (1–2) hajrájában szenvedett kisebb sérülést –, de az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. fordulójában társai nélküle is biztosan hozták a West Ham elleni kötelezőt.

„Fontos volt számunkra a győzelem, ám számomra szinte ugyanennyire értékes, hogy a saját stílusunkban tudtunk játszani – nyilatkozta a három pont megszerzését (3–0) követően Roy Hodgson, a Liverpool menedzsere. – Az elkövetkezendő időszakban lehetőségünk lesz arra, hogy visszanyerjük azt a lendületünket és önbizalmunkat, amelyet a rossz rajton elveszítettünk."

„Az angol bajnokság sajátossága, hogy nem lehet biztosan előre megmondani az eredményeket. Mi aggódtunk egy picit, hogy mi lesz velünk hiányzóink, Steven Gerrard és Lucas nélkül, de a szerencsére ez fölöslegesnek bizonyult, mert a társak nagyszerűen játszottak, így abszolút mértékben meg vagyok elégedve ezzel az eredménnyel."

A Liverpool 19 pontot gyűjtött már – az utóbbi hat fordulóban tizenhármat –, és egyre elérhetőbb számára a középmezőny élcsoportja.

Legfrissebb hírek

A Mercedes erősen kezdett, de Antonellinek lesz mit bepótolnia – Azeri Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
16 perce

Menesztette vezetőedzőnőjét az Ingolstadt

Német labdarúgás
32 perce

Triatlon: Szalai Fanni junior-világbajnok lett Pontevedrában

Utánpótlássport
45 perce

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
59 perce

Billie Jean King-kupa: négy között az ukránok Sencsenben

Tenisz
1 órája

Szabó István távozik az FK Csíkszeredától – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
1 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
1 órája