Hatalmas verést kapott a Man. United

2010.11.30. 22:55
null
Ryan Giggs (balra) igyekezete most kevés volt, Luís Boa Morte és a West Ham győzött (Fotó: Action Images)
Címkék
A West Ham United 4–0-ra legyőzte a Manchester Unitedet az angol labdarúgó Ligakupa (Carling Cup) kedd esti negyeddöntőjében. Az Arsenal 2–0-ra felülmúlta a Wigant, és a West Hamhez hasonlóan bejutott a január elején sorra kerülő elődöntőbe.

José Mourinho után Sir Alex Ferguson is keresgélheti majd a szavakat, és bár nincs kétségünk afelől, hogy a hétfőn Barcelonában nagy verést végigasszisztáló Real Madrid-főnökhöz hasonlóan ő is megtalálja majd a megfelelőket, azért egy-két furcsa gondolata nyilván neki is támadt a kedd este látottak hatására.

Bár Sir Alex nem a legerősebb tizenegyét küldte pályára az Upton Parkban, a Kuszczak – Fábio, Smalling, Evans, O'Shea, Fletcher, Giggs, Anderson, Hernández, Obertan, Bébé alakulat semmiképpen sem számított esélytelennek a Premier League sereghajtója ellen. S tudván, hogy a MU a legutóbbi két kiírásban megnyerte ezt a sorozatot, még csak azzal sem vádolhatjuk menedzserét, hogy felelőtlenül kísérletezne ezen a harcmezőn.

Az időnként sűrű hóesésben megrendezett mérkőzés mégis igen egyoldalúra sikeredett. Az elején Obertan révén – Green kapus nagy nyújtózkodása is kellett hozzá – a MU kapufát ért el, de mielőtt begyötörhette volna az ellenfél lelki megtörését célzó első gólt, odaát pörögtek fel az események.

Jonathan Spector előbb les miatt érvénytelenített gólt ért el, de aztán negyed óra leforgása alatt előbb fejjel, majd lábbal is a kapuba talált. A hazaiak nem veszítettek a játékkedvükből a szünet után sem, a MU-nak pedig kevés volt az egyetlen csere (Bébé helyett Macheda jött be) – minden úgy folytatódott, ahogyan addig történt. Mindössze annyi volt a változás, hogy a hazaiak újabb két gólját nem Spector, hanem Carlton Cole szerezte – az elsőt ő is fejjel, a másodikat ő is lábbal, közelről.

Vereségével a Manchester United elbúcsúzott makulátlan idénymérlegétől: Ferguson csapatának ez volt az első veresége. Fura egybeesés, hogy a pofon alig 24 órával azt követően csattant a manchesteri arcokon, hogy a Real is óriási verést kapott – és szintén elköszönt a tétmérkőzésekre érvényes idénybeli veretlenségi sorozatától. Az európai elitcsapatok közül már csak a Porto veretlen.

SPECTOR ELSŐ GÓLJA
 
 SPECTOR MÁSODIK GÓLJA
 
C. COLE ELSŐ TALÁLATA
 

C. COLE MÁSODIK TALÁLATA
 

 

A másik keddi Ligakupa-mérkőzésen az Arsenal is tartalékolta néhány ászát, de Szczesny – Koscielny, Djourou, Eboué, Gibbs, Walcott, Denílson, Wilshere, Van Persie, Vela, Bendtner csapattal kezdve is simán győzött. A Wigan elleni első gólhoz kellett némi szerencse (Walcott labdája egy vendégjátékosról, Antolín Alcaráz fejéről került a kapuba), a másodikat Carlos Vela passzából Nicklas Bendtner lőtte a 16-oson belülről.

ALCARÁZ ÖNGÓLJA
 

 

BENDTNER KÖZELRŐL
 

 

ANGOL LIGAKUPA 
NEGYEDDÖNTŐ
West Ham United–Manchester United 4–0 (Spector 22., 37., C. Cole 56., 66.)
Arsenal–Wigan Athletic 2–0 (Alcaráz 42. – öngól, Bendtner 67.)
A győztesek továbbjutottak.
SZERDAI MÉRKŐZÉSEK
Birmingham City–Aston Villa
Ipswich Town (II. o.)–West Bromwich Albion
Az elődöntők már oda-visszavágós rendszerben vívják. Az első mérkőzéseket a január 10-én kezdődő héten, a visszavágókat a január 24-én kezdődő héten rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
15 perce

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
32 perce

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
45 perce

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
46 perce

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
56 perce

Végállomás – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
58 perce

Nyolc meccsnyilat élt túl Littler Dublinban, újabb PL-fordulót nyert meg

Egyéb egyéni
1 órája

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik