Ferguson sokat vár a dán kapustól

2010.11.27. 13:56
null
Lindegaard nagy lehetőséghez jutott (Fotó: manutd.com)
Címkék
A Manchester United bejelentette, hogy megegyezett a norvég Aalesunddal Anders Lindegaard megvételéről. A 26 éves dán kapus három és fél évre írt alá, de csak 2011 januárjától léphet pályára hivatalos mérkőzésen az angol labdarúgócsapat színeiben.

 

Miután a klub megegyezett a játékossal, az átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon. Már decemberben a „vörös ördögökkel" tréningezik, de hivatalos mérkőzésen csak a téli átigazolási szezon megnyílása után léphet pályára.

„Anders a legjobb fiatal kapusok egyike – dicsérte Sir Alex Ferguson új szerzeményüket. – Már most nagyszerű játékos, de még jobbá válhat. Fontos időszak lesz számára a következő hónap, amikor már velünk edzhet. Olyan lesz ez számára, mint egy előszezon, amikor összeszokhat a csapattársaival."

Maga az érintett feldobott állapotban beszélt a váltásról: „A Manchester Unitedhez igazolásommal egy álmom vált valóra. Ez a klub szinte intézménynek számít Dániában, nagy megtiszteltetés, hogy idejöhettem. Olyanokkal edzhetek és játszhatok majd együtt, akik napjaink legjobb labdarúgói közé tartoznak. Már alig várom, hogy én is tevékeny részese lehessek az együttes sikereinek."

Lindegaard vételárát a felek nem hozták nyilvánosságra, ám a hírek szerint 3.5 millió fontot kapott érte az Aalesund.

A 40 éves Edwin van der Sar az idény végén visszavonul, így Lindegaard akár első számú kapussá is válhat Manchesterben.

Legfrissebb hírek

Fiatal védőt igazolt a Real Madrid; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
5 perce

Heti program: topligák, NB I, F1 és US Open

Egyéb egyéni
26 perce

Rosta Miklós: El kell hinnünk, hogy bárki ellen van esélyünk!

Kézilabda
33 perce

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
51 perce

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
51 perce

Magyar ezüstérem és bravúros negyeddöntő a debreceni 3x3-as kosárfesztiválon

Kosárlabda
1 órája

Heti légiósprogram: péntek este játszik a Liverpool

Légiósok
1 órája

Ligetvári Patrik: Megszereztük az első trófeánkat, lekerült rólunk a teher

Kézilabda
1 órája