Premier League: Gera góljait nem tudta pótolni a WBA - Robinson

2010.09.29. 00:10
Címkék
A Bolton labdarúgócsapatát erősítő Paul Robinson szombaton játszik először korábbi csapata, a West Bromwich Albion otthonában azóta, hogy az előző szezon elején elhagyta a birminghami együttest. A védő elmondása szerint többek között azért váltott klubot, mert a WBA nem tudta pótolni a távozókat, többek között Gera Zoltánt.

Robinson 238 mérkőzést játszott a West Bromwich Albionban, amellyel kétszer feljutott a Premier League-be, egyszer pedig csodás módon benn maradtak (Great Escape).

„Csak jó emlékeim vannak a West Bromról, hat gyönyörű évet töltöttem ott. A szurkolókkal remek kapcsolatom volt, pályafutásom legjobb éveit a WBA-ban töltöttem. Mégis távoztam, mert már elegem volt abból, hogy hol kiesünk, hol feljutunk. Nem tudtuk pótolni Gera Zoltán és Kevin Phillips góljait, ha így lett volna, talán még ma is a klubot erősíteném mint élvonalbeli játékos” – nyilatkozta a 31 éves védő.

Az általa említett Gera és Phillips 2008 nyarán távozott a birminghami gárdától, azt követően, hogy az feljutott a Premier League-be. Nélkülük azonban egyből ki is esett, mígnem a Robinson által említett ingázást tovább folytatva az idén ismét visszajutott az élvonalba.

Legfrissebb hírek

Ifjabb Növényi Norbert győzött, de nem kapott UFC-szerződést

Egyéb egyéni
11 perce

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
17 perce

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
47 perce

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
7 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
7 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
9 órája