Premier League: Nagyon mérges vagyok, de ez a futball - Mancini

2010.04.18. 14:31
Címkék
Mint tegnap beszámoltunk róla, a Manchester United egy hosszabbításban szerzett góllal 1–0-ra legyőzte a városi rivális Cityt az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában. Roberto Mancini érthető módon bosszús volt a csapata számára peches végjáték miatt, míg Sir Alex Ferguson elmondta, már majdnem lemondott a sikerről.

„Ez a futball. Hihetetlen volt a végjáték, de számunkra semmi sem változott, még négy mérkőzésünk van hátra. Nagyon csalódottak vagyunk, én pedig mérges, de próbálok pozitív maradni. Volt néhány lehetőségünk, nem érdemeltünk volna vereséget, de a döntő fontosságú mérkőzés így is a Tottenham ellen lesz" – nyilatkozta Mancini.

„Ez egy elképesztő hajrá volt. Már három hosszabbításban szerzett gólunk is van a City ellen idén, de megérdemeltük a sikert. Nekünk voltak a nagyobb helyzeteink, de úgy tűnt, senki sem fog győzni. Az utolsó tíz percben teljesen nyílttá vált a játék, én pedig előre toltam Scholest, ez a húzás pedig bejött" – reagált Ferguson.

A Cityhez kapcsolódó hír, hogy Martin Petrov térdsérülése miatt már biztosan nem léphet pályára ebben a szezonban.

Legfrissebb hírek

Keita nélkül a zöld-fehérek – megvannak a kezdőcsapatok a Twente–FTC Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
2 perce

Paks: Szalai József az előretolt ék a Panathinaikosz ellen – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
6 perce

Kajakverseny és csocsó az F1-es pilótákkal

F1
12 perce

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
14 perce

Nyílt vízi úszás: magyar aranyak, ezüst és bronz az ifi Eb nyitónapján

Utánpótlássport
18 perce

Hamilton elárulta az NS-nek, róla nevezik el a Hungaroring egyik kanyarját

F1
35 perce

Strandröplabda Eb: huszonegy év után újra lesz magyar induló

Röplabda
39 perce

Az Aston Villa bejelentette Garnacho érkezését

Angol labdarúgás
40 perce