Arsenal: Wenger szerint borzalmasan idegesítő volt a Wigan elleni kudarc

2010.04.19. 11:21
Címkék
Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere nehezen tudja megemészteni, hogy együttese 2–0-s vezetés után a hajrában omlott össze és kapott ki 3–2-re a Wigantől – ráadásul ezzel búcsút is inthet bajnoki álmainak.

„El sem tudom mondani, mennyire idegesítő volt ez a vereség. Nagy hibákat követtünk el, és az ellenfél büntetett. Jobban koncentráltak a hajrában, nehezen emésztem meg ezt a kudarcot. Nem engedhettük meg magunknak ezt a vereséget" – nyilatkozta a francia tréner, aki szerint nem lehet a második kapott gólnál nagyot hibázó Lukasz Fabianskira kenni a kudarcot.

„Nem mondhatjuk, hogy a kapus miatt kaptunk ki" – mondta.

„Mindenesetre azt kell mondanom, nagyon szerencsétlen gólokat kaptunk nagyon rossz védekezéssel. A Wigannek nem volt vesztenivalója, ilyen csapat ellen kilencven percig kell koncentrálni. Egy győzelemmel bent maradtunk volna a bajnoki címért folytatott versengésben, most viszont arra kell figyelnünk, hogy megnyerjük a hátralevő meccseinket. A Tottenham és a Manchester City is el tud még kapni minket."

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 35 24 5 6 86–32 +54  77
2. Manchester United 35 24 4 7 78–27 +51  76
3. Arsenal 35 22 5 8 78–39 +39  71
4. Tottenham 34 19 7 8 62–34 +28  64
5. Manchester City 34 17 11 6 69–42 +27  62
6. Liverpool 34 16 8 10 54–33 +21  56
7. Aston Villa 33 14 13 6 46–34 +12  55
8. Everton 35 14 12 9 57–48 +9  54
9. Birmingham 35 12 11 12 35–43 –8  47
10. Fulham 34 11 10 13 35–37 –2  43
11. Stoke City 34 10 13 11 33–37 –4  43
12. Blackburn 35 11 10 14 37–53 –16  43
13. Sunderland 35 10 11 14 46–53 –7  41
14. Bolton 35 9 8 18 38–63 –25  35
15. Wigan 35 9 8 18 33–66 –33  35
16. Wolverhampton 35 8 10 17 28–51 –23  34
17. West Ham 34 7 10 17 41–57 –16  31
18. Hull City 34 6 10 18 32–70 –38  28
19. Burnley 35 7 6 22 37–74 –37  27
20. Portsmouth 34 6 6 22 28–60 –32  15
* A Portsmouth csapatától 9 pont levonva
A HÁROM ÉLCSAPAT TOVÁBBI MENETRENDJE
  36. 37. 38.
Chelsea Stoke City (o) Liverpool (i) Wigan (o)
Man. United Tottenham (o) Sunderland (i) Stoke City (o)
Arsenal Man. City (o) Blackburn (i) Fulham (o)
Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Antal érkezését még a héten bejelentheti az ETO FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 perce

Maldini elismerte, Ancelottival is tárgyalt már az olasz labdarúgó-válogatott irányításáról

Olasz labdarúgás
12 perce

Vb 2026: Kolumbiában meghosszabbították Néstor Lorenzo szövetségi kapitány szerződését

Foci vb 2026
25 perce

Európa-liga: öt meccs ért véget, egyetlen hazai győzelem sem született

Európa-liga
32 perce

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
1 órája

Cibla Flórián remek gólja döntött, a Debrecen előnnyel utazhat Örményországba

Európa-konferencialiga
1 órája

El-selejtező: Twente–Ferencvárosi TC

Európa-liga
1 órája

Konferencialiga: Paks–Panathinaikosz

Európa-konferencialiga
1 órája