Premier League: a liga vezérkara elvetette a rájátszás ötletét

2010.03.04. 16:37
Címkék
A Premier League vezérkara csütörtöki ülésén elvetette azt az ötletet, amely szerint a jövőben az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában a 4., az 5., a 6. és a 7. helyen végző csapatok rájátszásban döntenének a negyedik BL-helyről.

Az ötlet februárban vetődött fel, de a mostani tanácskozáson nem kapott annyi támogatást, hogy tovább foglalkozzanak vele.

„A fő vitatéma a negyedik Bajnokok Ligája-helyről döntő rájátszás volt. Alaposan körüljártuk a dolgot, adatokat, tényeket elemeztünk, de végül nem kapott elég támogatást az ötlet, így a jövőben nem foglalkozunk vele" – nyilatkozta Richard Scudamore, a liga vezérigazgatója.

A playoff bevezetését a Manchester United, Chelsea, Liverpool, Arsenal négyes egybehangzóan ellenzi, a kisebb klubok viszont természetesen támogatnák.

A Premier League 20 klubjából 14-nek áldását kell adnia bármilyen, ilyen jellegű változás véghezviteléhez, és még ha meg is születne a megállapodás, a következő három évben nem lehetne bevezetni, mivel a televíziós szerződéseket erre az időszakra már megkötötték.

Legfrissebb hírek

Menzies 170-es kiszállóval ejtette ki Humphriest a World Matchplayről

Egyéb egyéni
4 órája

Joan Carrillo értékelte a spanyol vb-győzelmet; az ETO FC a Kl-ben folytatja az európai kupaszereplését

E-újság
5 órája

Fieszta, tánc és viccelődések – csaknem kétmillióan ünnepelték a vb-győztes spanyolokat Madridban

Foci vb 2026
5 órája

A hét elgyötört törpe – S. Tóth János jegyzete

Foci vb 2026
5 órája

Fekete, fehér, igen, nem – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Keddi sportműsor: az ETO FC a Konferencialiga selejtezőjében játszik

Minden más foci
5 órája

Bekerült az ETO Kl-meccskeretébe a még be sem jelentett új csatár

Európa-konferencialiga
5 órája

Románia: pont és gól nélkül kezdték az idényt a székelyföldi csapatok

Minden más foci
5 órája