Adebayor fejese újabb győzelmet hozott a Citynek

Vágólapra másolva!
2009.08.30. 16:38
Címkék
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 4. fordulójában az eddig százszázalékos Manchester City a játéknap előtt pont nélkül álló Portsmouthhoz látogatott. A hibátlan mérleg pedig a mérkőzés után immár négymeccsesre nyúlt, ugyanis a City Emmanuel Adebayor első félidei fejes góljával 1–0-ra megnyerte az idegenbeli összecsapást.
Adebayor (a magasban) fejese három pontot ért a Citynek (Fotó: Action Images)
Adebayor (a magasban) fejese három pontot ért a Citynek (Fotó: Action Images)

 

Az előzményekhez tartozik, hogy Joleon Lescott ezen a találkozón debütált bajnokin, míg De Jong és Robinho csak a kispadon kapott helyet a kezdésnél.

Kiegyenlített játékot hozott az első félidő, bár nagy helyzete csak a vendég Citynek volt, és ezek közül egyet Emmanuel Adebayor révén gólra is váltottak.

A togói csatár Gareth Barry jobb oldali szögletét bólintotta az öt és felesről a kapuba a 30. percben – nem volt nehéz dolga, ugyanis a védők nagyon egyedül hagyták.

A félidő hajrájában Micah Richards ért el egy érvénytelen találatot (leshelyzetben talált a kapuba), az eredmény már nem változott.

A City a folytatásban is lendületben maradt: Tévez szabadrúgásból, Lescott fejessel veszélyeztetett, Begovic azonban a helyén volt. Az 53. percben Adebayor csapott be két védőt, és betört a tizenhatoson belülre, éles szögből leadott lövését hárította a Portsmouth kapusa.

Meglett volna az esélye a hazaiaknak az egyenlítésre, ám először a megsérülő Richards helyére beálló Zabaleta mentett a gólvonalról, majd a hajrában Givenben akadt el Nugent megpattanó lövése.

Győzelmével továbbra is hibátlan a City, a déli csapat viszont 56 éve a legrosszabb angol bajnoki startját könyvelheti el.

ADEBAYOR FEJESE VIDEÓN
 

 

 

 

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea4410–2+8 12
2. Tottenham4411–4+7 12
3. Manchester United4318–2+6 9
4. Manchester City334–0+4 9
5. Stoke City42113–4–1 7
6. Arsenal32111–4+7 6
7. Liverpool4229–7+2 6
8. Sunderland4224–5–1 6
9. Burnley4222–5–3 6
10. West Ham31113–2+1 4
11. Birmingham41122–3–1 4
12. Wolverhampton41122–4–2 4
13. Hull City41124–8–4 4
14. Aston Villa2113–30 3
15. Fulham2111–2–1 3
16. Wigan3122–6–4 3
17. Blackburn3121–4–3 1
18. Bolton332–5–3 0
19. Everton221–7–6 0
19. Portsmouth441–7–6 0

 

Legfrissebb hírek

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
11 perce

Úszás: A holland és a magyar felkészülési rendszer nagyon különböző – Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
27 perce

Egy év, 365 fotó: Hosszú elköszönt, Keane felbukkant, Jászapáti Európa tetején – ilyen volt 2025 januárja

Egyéb egyéni
1 órája

Rozsályi örömóda

Minden más foci
1 órája

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
2 órája

„Ha tudtuk volna, hogy ennyire jó, nem várunk idáig” – páros interjú Pekárik Eszterrel és Nacsa Gáborral

Képes Sport
2 órája

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
2 órája

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
3 órája
Ezek is érdekelhetik