Nem megy a Liverpool tartalékcsapatának a ligában: a Gary Ablett által vezetett együttes legutóbb – kétgólos előnyt elpocsékolva – 3–2-es vereséget szenvedett az Evertontól, és az utolsó előtti helyen áll a tartalékbajnokság északi csoportjában.

Fotó: Action Images (archív)
Németh Krisztiánra nagy szüksége van a Liverpool tartalékcsapatának

Fotó: Action Images (archív)
Németh Krisztiánra nagy szüksége van a Liverpool tartalékcsapatának
Az MTK-tól igazolt csatár még nem játszhatott a szezonban a korosztályos válogatottban összeszedett bokasérülése miatt, így kihagyja a mai, Manchester City elleni mérkőzést is.
Jó hír azonban, hogy az orvosok szerint a november 19-i, Wigan elleni meccsen már ő is a pályán lehet a Liverpool-tarcsiban.
Ablett a klub hivatalos televíziójának adott interjújában elmondta, hogy Németh játéka igencsak jöl jött volna a gárdának az idény eddigi részében.
„Az igazat megvallva, Krisztián nagyon hiányzott a csapatból a szezon meccsein. Nagyszerűen kiegészítenék egymást Jordy Brouwerrel, aki remekül készíti elő a terepet Krisztiánnak, és elviszi előle a bekkeket, szabad területet csinálva ezzel neki” – mondta Ablett.
„Az előző évadban ő volt a legveszélyesebb befejező emberünk, és jól teljesített az idény előtti felkészülési mérkőzéseken a nagycsapatban is. Nagyon sajnálom, hogy megsérült és azóta sem számíthattunk rá” – folytatta a szakember.
„Úgy tűnik azonban, hogy a Wigan elleni meccsen már pályára léphet, hiszen már elkezdte a futóedzéseket. Ettől függetlenül óvatosak leszünk, nem szeretnénk elkapkodni a visszatérését” – zárta mondandóját a magyar csatárról Ablett.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







