Anglia: Tony Adams szívesen látná csapatában Patrick Vieirát

2008.11.03. 01:31
Címkék
A Portsmouth kedden kinevezett menedzsere elmondta, hogy korábbi csapattársával, a világ- és Európa bajnok Patrick Vieirával kívánja megerősíteni a télen a kikötővárosiak keretét.
Tony Adamset kedden nevezték ki a Pompey élére, de az együttes a legutóbbi két mérkőzését elveszítette, ráadásul a sajtó több játékos távozásának lehetőségét is megszellőztette.„Készen állok az esetleges játékosvándorlásra, de szeretném közölni a klub vezetőivel, hogy jó futballisták nélkül nem sokra fogjuk vinni” – nyilatkozta a szakvezető.Majd hozzátette: „Szívesen dolgoznék újra együtt Patrick Vieirával. Bizonyította, hogy nyertesnek született: csupaszív játékos, és igazi karakter.”Adams elmondta még, hogy minél előbb beszélni fog az Inter edzőjével, José Mourinhóval Vieira esetleges átigazolásáról. „Patrickkal tudod, mit kapsz” – indokolt a menedzser.A világ- és Európa-bajnok francia középpályás 2005-ig szerepelt az Arsenal színeiben. Az utóbbi időkben viszont sérülésekkel bajlódott, és az is felvetődött, hogy be kell fejeznie pályafutását.
Legfrissebb hírek

Csak a rekorddöntő gól hiányzott– az első 100-szorosok, 31. rész, Kenny Dalglish

Képes Sport
9 perce

Paksról érkezett hátvéd Diósgyőrbe – hivatalos

Labdarúgó NB II
20 perce

Furcsa pillanat Miriuta László múltjából: két meccsre belilult a zöld

Labdarúgó NB I
26 perce

Két triplarekorddal indították a japánok a női kosárlabda-világbajnokságot

Kosárlabda
29 perce

A Ferrari hengerelt a monzai nyitányon; a McLaren hátrányban kezdett

F1
47 perce

F1: Pierre Gaslyt újra megfosztották a monacói harmadik helyétől

F1
54 perce

Tenisz: Beviz Lujzával a mezőnyben kezdődik a US Open juniortornája

Utánpótlássport
1 órája

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
1 órája