Gera Zoltán most már az összes meccsén gólt akar lőni a Fulhamben

Vágólapra másolva!
2008.09.18. 21:26
A magyar válogatott középpályása, Gera Zoltán a Fulham hivatalos honlapján beszélt arról, hogy az összes mérkőzésen, amelyen pályára lép, gólt szeretne szerezni, és rendkívül csalódott lenne, ha a szezon végén a Fulham csak a kiesés elkerüléséért harcolna.
Gera egyre inkább összeszokik a társakkal
Fotó: Imago (archív)
Gera egyre inkább összeszokik a társakkal
Gera egyre inkább összeszokik a társakkal
Fotó: Imago (archív)
Gera egyre inkább összeszokik a társakkal

FANZONE TIPPJÁTÉK


A Fanzone és a Nemzeti Sport közös tippjátékában a hazai NB I és öt kiemelt európai labdarúgó bajnokság mérkőzéseinek, valamint a Bajnokok Ligája összecsapásainak megtippelésével bebizonyíthatja, hogy otthonosan mozog a foci világában. Mutassa meg Ön is, hogy mennyire ért a labdarúgáshoz!
Ez utóbbi kijelentés természetesen nem azt jelenti, hogy Gera úgy gondolja, hogy a londoni csapatnak az utolsó fordulók előtt már esélye sem lesz bentmaradni az élvonalban. Éppen ellenkezőleg: a magyar játékos úgy véli, hogy a Fulham kerete elég erős ahhoz, hogy a csapat a tabella első felében végezzen az idény végén.

„Korai még erről beszélni, de nagyon bosszantana, ha a szezon végén csak a kiesés elkerüléséért harcolnánk” – nyilatkozta a magyar válogatott csapatkapitánya a Fulham hivatalos honlapján.

A sikeres szereplésből természetesen Gera is kiveheti részét. A magyar játékos egyre jobb formában futballozik. A legutóbbi mérkőzésen a Bolton Wanderers ellen például gólt is szerzett, s az angol szakírók szerint is a mérkőzés egyik legjobbja volt.

„Eddig nem voltam megelégedve a teljesítményemmel, de a Bolton ellen már jól játszottam. A csapattársaim is megdicsértek az öltözőben a meccs után” – tette hozzá Gera.

Ez pedig szinte a legfontosabb. Aki látta Gera első meccseit új csapatában, az tanúsíthatja, hogy a társak finoman szólva sem mindig keresték a labdával a magyar válogatott klasszist. A jó teljesítmény azonban tiszteletet és megbecsülést válthat ki a játékostársak körében.

Gerának ráadásul az önbizalmával sincs probléma.

„Nagyon sok gólt akarok szerezni. Az összes mérkőzésen be szeretnék találni, amennyin csak lehetséges. Nem csupán 5-10 alkalommal” – mondta a középpályás.

Mit fűzhetünk ehhez hozzá? Azért mi örülnénk annak az 5-10 találatnak az idényben.

ÖSSZEFOGLALÓ, GERA GÓLJÁVAL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik