Idegenben gyűjtötte be a három pontot a Tottenham a Reading ellen

2008.05.03. 18:22
Címkék
A Premier League 37., utolsó előtti fordulójában a Manchester United koradélutáni bajnokija után öt mérkőzést rendeztek, a Bolton–Sunderland találkozó később kezdődött.
Robbie Keane győztes gólt szerzett a Reading ellen, a 16. percben
Fotó: Imago
Robbie Keane győztes gólt szerzett a Reading ellen, a 16. percben
Robbie Keane győztes gólt szerzett a Reading ellen, a 16. percben
Fotó: Imago
Robbie Keane győztes gólt szerzett a Reading ellen, a 16. percben

A Tottenham a 17. helyen tanyázó, a kiesés elől menekülő Reading otthonába látogatott. A vendégcsapat jól kezdte a találkozót, Robbie Keane már a 16. percben megszerezte a vezetést. Nem is született több gól az összecsapáson, így a Tottenham zsebelhette be a három pontot.

A Middlesbrough a hetedik helyen álló Portsmouth-t fogadta, az első félidőben úgy tűnt egyik csapat sem tud majd betalálni, de a 40. percben jött Chris Riggott, és a védő belőtte a vezető gólt a hazai szurkolók örömére. A Boro lendületbe jött, és a fordulás után a második gólt is megszerezte Tuncay Sanli révén, a vendégek nem tudtak válaszolni a találatokra.

A hetedik Portsmouth után a hatodik helyen álló Aston Villa sem tudott nyerni, ráadásul a Villa Parkban szenvedett vereséget a csapat. A Wigan volt az ellenfél, ahol a remeklő Antonio Valencia duplájával „elintézte” a hazaiakat.

A Derby nem okozott meglepetést, idegenben kapott ki, ezúttal a Blackburn ütötte ki a már kiesett csapatot. Roque Santa Cruz ismét parádésan játszott, két góllal járult hozzá a 3–1-es sikerhez.

A Fulham és a Birmingham kiesési rangadóját az előbbi csapat nyerte hazai pályán 2–0-ra.

PREMIER LEAGUE

37. FORDULÓ
Reading–Tottenham 0–1 (Keane 16.)
Middlesbrough–Portsmouth 2–0 (Riggott 40., Sanli 53.)
Aston Villa–Wigan 0–2 (Valencia 52., 63.)
Blackburn–Derby 3–1 (Santa Cruz 45., 77., Roberts 47., ill. Miller 19.)
Fulham–Birmingham 2–0 (McBride 52., Nevland 87.)
Legfrissebb hírek

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán

Egyéb egyéni
39 perce

WA: 2030-tól önálló maratoni világbajnokság lesz

Atlétika
1 órája

Könnyed sikerrel rajtolt Marozsán a monte-carlói tenisztornán

Tenisz
1 órája

A házigazda Dijonnal játszik az újonc Esztergom a női kézilabda Európa-liga négyes döntőjében

Kézilabda
1 órája

BJK-kupa: eső miatt félbeszakadt Tóth Amarissa meccse

Tenisz
1 órája

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
1 órája

Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen

Angol labdarúgás
1 órája

Ötméteresek döntöttek, második világkupa-mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik