Anglia: Sheringham Ausztráliába igazol?

2007.02.11. 14:13
Címkék
Teddy Sheringham (képünkön), az angol West Ham United veterán csatára még nem zárta ki a lehetőséget, hogy Ausztráliába szerződjön a szezon végén. Jelenlegi szerződése ugyanis eddig szól.
A kérdésben a játékos ügynöke, Barry Neville nyilatkozott ügyfele nevében az ausztrál Sydney Morning Heraldnak.

Elmondta, hogy a 41 éves egykori angol válogatott játékos még nem szeretné befejezni pályafutását, ez pedig könnyen jelentheti azt, hogy elfogadja a Sydney FC ajánlatát.

„Ausztrália egyáltalán nem esett ki a lehetőségek közül, hiszen Teddy nem akar edzősködni. Játszani akar, jelenleg csak erre koncentrál” – nyilatkozta Neville.

Bár a csatár szabadon igazolható lesz nyáron, az ausztrál csapatnak észak-amerikai és közel-keleti kérőkkel is meg kell még küzdenie a játékosért.

„Egyelőre folytatni akarja a futballt, de hogy Ausztráliában, az Egyesült Államokban vagy a Közel-keleten, azt még eldönti a szezon végéig. Akkor majd számba veszi a lehetőségeit” – tette hozzá a menedzser.

Teddy Sheringham, 2004 óta játszik a West Ham Unitednél, és egy 1984-es, pár hónapig tartó svéd kölcsönszerződéstől eltekintve még nem hagyta el a szigetországot. A válogatott mezt 51 alkalommal ölthette magára, és tizenegy gólt szerzett Anglia színeiben.
Legfrissebb hírek

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
5 perce

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
10 perce

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
24 perce

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
39 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
56 perce

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
1 órája

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
1 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
1 órája