A Premier League, 2006-2007
A Premier League, 2005-2006
Mindent a Premier League-ről
A Premier League győztesei
A Premier League gólkirályai
Futball-lexikon
Fórum:
Az angol labdarúgó bajnokság tizenötödik fordulójának nyitómérkőzését játszották le kedd este a Watford otthonában.
Az utolsó előtti helyen álló házigazdák rá is pihenhettek a találkozóra, hiszen a szombaton esedékes Blackburn elleni meccsüket elhalasztották. Ennek ellenére nem ment nekik igazán, az őket mindössze egy helyezéssel megelőző Sheffield United ellen. A találkozó egészen a 88. percig gól nélkül zajlott, ám ekkor a cserecsatár Danny Webber megszerezte a vendégcsapat számára a vezetést, s a hátralévő időben erre a házigazdák már nem tudtak válaszolni.
A találkozó krónikájához hozzátartozik még, hogy a hazaiak védőjét, Chris Powellt a 93. percben kiállította Martin Atkinson játékvezető. A labdarúgó hat perc leforgása alatt kapott két sárga lapot.
Győzelmével a Sheffield pontban beérte a Newcastle-t és a Blackburn-t, ám előbbi egy, utóbbi két mérkőzéssel játszott kevesebbet náluk, tehát a kiesés réme továbbra is ott lebeg felettük, csakúgy mint a vesztes, s így továbbra is utolsó előtti Watford felett.
Angol bajnokság, 15. forduló
Watford-Sheffield U. 0-1 (0-0)
G: Webber (88.). Kiállítva: Powell (Watford, 93.)
Az NSO ajánlja:

| 1. Manchester United | 14 | 11 | 2 | 1 | 30-7 | +23 | 35 |
| 2. Chelsea | 14 | 10 | 2 | 2 | 24-8 | +16 | 32 |
| 3. Bolton Wanderers | 14 | 7 | 3 | 4 | 15-13 | +2 | 24 |
| 4. Portsmouth | 14 | 7 | 2 | 5 | 19-12 | +7 | 23 |
| 5. Aston Villa | 14 | 5 | 8 | 1 | 16-10 | +6 | 23 |
| 6. Arsenal | 13 | 6 | 4 | 3 | 21-10 | +11 | 22 |
| 7. Reading | 14 | 7 | 1 | 6 | 16-18 | -2 | 22 |
| 8. Everton | 14 | 5 | 6 | 3 | 18-12 | +6 | 21 |
| 9. Liverpool | 14 | 6 | 3 | 5 | 15-15 | 0 | 21 |
| 10. Tottenham Hotspur | 14 | 5 | 4 | 5 | 13-16 | -3 | 19 |
| 11. Wigan Athletic | 13 | 5 | 3 | 5 | 17-16 | +1 | 18 |
| 12. Fulham | 14 | 4 | 5 | 5 | 14-20 | -6 | 17 |
| 13. Middlesbrough | 14 | 4 | 4 | 6 | 11-17 | -6 | 16 |
| 14. Manchester City | 14 | 4 | 4 | 6 | 10-16 | -6 | 16 |
| 15. West Ham United | 14 | 4 | 2 | 8 | 10-16 | -6 | 14 |
| 16. Blackburn Rovers | 13 | 3 | 4 | 6 | 11-17 | -6 | 13 |
| 17. Newcastle United | 14 | 3 | 4 | 7 | 9-15 | -6 | 13 |
| 18. Sheffield United | 15 | 3 | 4 | 8 | 9-19 | -10 | 13 |
| 19. Watford | 14 | 1 | 6 | 7 | 10-20 | -10 | 9 |
| 20. Charlton Athletic | 14 | 2 | 3 | 9 | 10-21 | -11 | 9 |
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik