Anglia: Mascherano nem kellett a Manchester Unitednek

2006.09.03. 11:57
Címkék
A Manchester United a nyáron két alkalommal is elutasította az argentin válogatott Javier Mascheranót (képünkön), aki végül honfitársával, Carlos Tevezzel együtt a West Ham United együtteséhez igazolt. Erről David Gill, a United ügyvezető igazgatója beszélt a BBC brit közszolgálati rádió adásában.

A 22 esztendős Mascherano és a a szintén 22 éves Tevez – mindkettő tagja volt az argentin vb-keretnek a nyáron – csütörtökön szerződött a londoni West Ham Unitedhez.

"Bennünket soha nem érdekelt Tevez – szögezte le a BBC rádióriporterének David Gill. – Vele együtt Mascheranót is ajánlották nekünk, de mi nem akartunk versenybe szállni érte."

"A nyár elején egy meghatározott összeget kértek volna Mascheranóért, a múlt héten pedig újabb ajánlat érdekezett, az már kölcsönadásról szólt – folytatta a sportvezető. – A legutóbbi idényben figyeltük a játékát, de a menedzser és munkatársai nem akarták szerződtetni."

"Jóllehet (Mascherano) nyilvánvaalóan nagyon jó játékos, a döntés úgy szólt, hogy a klubunk nem tart igényt rá."
Legfrissebb hírek

Serena Williams: Mindennél jobban élveztem a pillanatot

Tenisz
3 perce

Vb 2026: jobban fogy a sör, mint a víz; 300 ezer virslis kiflit is eladtak

Foci vb 2026
14 perce

A norvégok valóra vált álomként élik meg, hogy a brazilokkal játszhatnak nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
16 perce

Az élmezőny és az alsóház hozta a papírformát a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
17 perce

A Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
22 perce

Ezért nincs helye a volt Fradi-csatárnak a marokkói keretben

Foci vb 2026
35 perce

Vb 2026: kolumbiai születésű csatár a sztár a mexikói válogatottban

Foci vb 2026
42 perce

Van Hooijdonk szerint Marokkó két osztállyal jobb volt Hollandiánál

Foci vb 2026
56 perce
Ezek is érdekelhetik