Angol labdarúgás: magyar tehetséget figyel az Arsenal

2006.07.22. 11:06
Címkék
Az Arsenal csapata próbajátékra hívta Dudás Ádámot, a Győri ETO 18 éves támadóját. A tehetséges és fiatal magyar csatárt az Ajax és az Internazionale is figyeli.
Dudás Ádám most Londonban is bizonyíthat
Dudás Ádám most Londonban is bizonyíthat
Dudás Ádám most Londonban is bizonyíthat
Dudás Ádám most Londonban is bizonyíthat

Arsene Wenger egyébként is szívesen igazol fiatal tehetségeket a világ minden részéről, most pedig a győri Dudás Ádám kapta meg a lehetőséget, hogy az Arsenalhoz igazoljon.

A fiatal csatár idén nyáron az U17-es Európa-bajnokságon is szerepelt, most pedig London felé tart, hogy megkezdje a klubnál tíz napos próbajátékát.

„Egyike a magyar U17-esek legnagyobb tehetségeinek, így nem csoda, ha jó benyomásuk volt róla az Arsenal játékosmegfigyelőinek” – nyilatkozta Varga Sándor, a játékos ügynöke.

„Az Ajax és az Inter is meghívta próbajátékra, de az ő álma az, hogy Arsenal-hoz szerződjön. Magyarországon az egész családja a londoni klubnak szurkol, így természetesen itt, a Premiership-ben szívesebben játszana, mint pl. a Serie A-ban” – tette hozzá a játékosügynök.

Varga egyelőre azonban úgy gondolja, Dudás szerződése az új Emirates Stadionba még korántsem garantált.

„Nagyon nehéz lesz, hiszen egyrészt az Arsenal-nál nagyon magasan van a mérce, másrészt korábban nagyon sok ifjú tehetség nem tudott élni ezzel a lehetőséggel. Már az is óriási eredménynek számít, hogy az Arsenal egyáltalán elhívta, és egy ilyen nagynevű klubnál jelentkezhet próbajátékra” – zárta nyilatkozatát Varga.
Legfrissebb hírek

Marcos Senna: Szívesen játszottam volna együtt Rodrival és Pedrivel

Foci vb 2026
2 perce

Molnár-Budácsik Dorottya: Második otthonom lett a Vasas

Kosárlabda
7 perce

Bohócot csinált a biztonsági emberekből egy pályára rohanó szurkoló

Foci vb 2026
10 perce

Sportújságírók világnapja: „A mi hivatásunk a garancia” – elnöki köszöntő

Egyéb egyéni
17 perce

Gyulai Memorial: olimpiai bajnokok és világcsúcstartók érkeznek

Atlétika
19 perce

Aki férfiakat faragott az egyetemistákból – Bob Gansler nyolcvanöt éves

Foci vb 2026
32 perce

Messi nevetett, amikor átvizsgálták őt a reptéren – videó

Foci vb 2026
40 perce

Tour de France: az Alpe d’Huezen dőlhet el a sárga trikó sorsa

Kerékpár
51 perce
Ezek is érdekelhetik