Premier League, Aston Villa: már nem O’Leary az edző

2006.07.20. 10:53
Címkék
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság legutóbbi kiírásában a 16. helyen végző Aston Villa közös megegyezéssel szerződést bontott David O’Learyvel (képünkön), az együttes vezetőedzőjével.
Az ír szakembernek azt követően kell távoznia posztjáról, hogy a csapat a közelmúltban nyíltan bírálta a klub első emberét, Doug Ellist, egészen pontosan annak munkáját.

Bár O’Learynek a hivatalos tájékoztatás szerint nem volt érdemi köze a kritikák megfogalmazásához és nyilvánosságra hozatalához, végül mégis ő lett az, akinek távoznia kell az alakulattól.

Az edző 2003 májusában érkezett az Aston Vilához, korábban – 2002-ben – a Leeds United az ő irányításával játszott BL-elődöntőt, ám ott a Valencia megállt parancsolt nekik.

Az Aston Villával a 2004-05-s szezonban a 10., míg azt megelőzően a 6. helyen végzett a bajnokságban.

O’Leary játékosként az Arsenal élő legendája, az Ágyúsoknál 722 mérkőzésen lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Marcos Senna: Szívesen játszottam volna együtt Rodrival és Pedrivel

Foci vb 2026
3 perce

Molnár-Budácsik Dorottya: Második otthonom lett a Vasas

Kosárlabda
8 perce

Bohócot csinált a biztonsági emberekből egy pályára rohanó szurkoló

Foci vb 2026
11 perce

Sportújságírók világnapja: „A mi hivatásunk a garancia” – elnöki köszöntő

Egyéb egyéni
18 perce

Gyulai Memorial: olimpiai bajnokok és világcsúcstartók érkeznek

Atlétika
20 perce

Aki férfiakat faragott az egyetemistákból – Bob Gansler nyolcvanöt éves

Foci vb 2026
34 perce

Messi nevetett, amikor átvizsgálták őt a reptéren – videó

Foci vb 2026
41 perce

Tour de France: az Alpe d’Huezen dőlhet el a sárga trikó sorsa

Kerékpár
52 perce
Ezek is érdekelhetik