Chelsea: Terry szerint ismét jól játszik a Chelsea

2006.04.12. 12:56
Címkék
John Terry (képünkön), a Chelsea középső védője szerint ismét visszanyerte jó formáját a kék-fehér csapat.

Mint ismert, a londoni csapat 4-1-re verte hétvégén a West Ham United-ot.

Bár korábban volt már 18 pontos előnye is Mourinho gárdájának, de a Manchester továbbra is kitartóan üldözi Terryéket, így már csak hét ponttal áll a Chelsea az United előtt.

Úgy tűnt, hogy a különbség még jobban csökkenhet, hiszen miután megszerezte a Stamford Bridge-en a vezetést a West Ham, Maniche kiállítása után tíz emberre fogyatkoztak a hazaiak.

„Ilyen jól még nem játszottunk, mióta a csapatnál vagyok, különösen tíz emberrel” – nyilatkozta boldogan Terry.

„A kiállítás után igazi csapatként működtünk, néhányan pedig egészen kimagaslót nyújtottak.”

„Claude Makelele remekül játszott, Didier Drogba pedig brilliánsan. Mióta a klub játékosa, az egyik legjobb teljesítményt láthattuk tőle” – vélekedett csapattársairól Terry.
Legfrissebb hírek

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
7 perce

Elrajtolt a játéknap első mérkőzése

Foci vb 2026
9 perce

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovich Fokinától Wimbledonban

Tenisz
12 perce

Vb 2026, 16 közé jutásért: Ausztrália–Egyiptom 0–0

Foci vb 2026
19 perce

Döntetlen várható a hétfői Portugália–Spanyolország mérkőzésen?

Foci vb 2026
25 perce

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
36 perce

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai érkező

Labdarúgó NB II
40 perce

Ilyet sem látott még a német válogatott kispadja

Foci vb 2026
40 perce
Ezek is érdekelhetik