Kezsman: Nem bírtam Mourinhót

2006.04.10. 22:08
Címkék
Mateja Kezsman, az Atlético Madrid labdarúgócsapatának csatára a Sky Sports News című újságnak nyilatkozva kijelentette: örül, hogy otthagyta a Chelsea-t, mert szerinte José Mourinhóval, az angol bajnok együttes vezetőedzőjével nagyon nehéz együtt dolgozni.
Mateja Kezsman nem válogatta meg a szavait
Mateja Kezsman nem válogatta meg a szavait
Mateja Kezsman nem válogatta meg a szavait
Mateja Kezsman nem válogatta meg a szavait
Mateja Kezsman bírálta José Mourinhót, a Chelsea vezetőedzőjét, akit nem nagyon szívlelt. Az Atlético Madrid szerb támadója szerint Frank Lampardnak, a londoni kékek középpályásának is csak a javára válna, ha próbára tenné magát a spanyol első osztályban.

Ismeretes, Kezsman azért távozott a Stamford Bridge-ről, mert nem tudott stabil pozíciót kiharcolni magának a kezdőcsapatban.

„Mourinho jó edző – bocsátotta előre a PSV Eindhoven egykori játékosa. – Taktikai szempontból egy csomó mindent tanultam tőle, de emberként nem kedveltem.”

„Én ilyen személyiségű emberrel nagyon nehezen tudok együtt dolgozni – folytatta Kezsman. – Néha még szót váltani is nehéz volt vele. Szóval, az egész nagyon-nagyon nehezemre esett. Végül is büszke vagyok, hogy játszhattam az irányítása alatt a Chelsea-ben, de annak is nagyon örülök, hogy eljöttem.”

A délszláv futballista nagy elismeréssel nyilatkozott korábbi csapattársáról, Frank Lampardról, valamint Roman Abramovicsról, a Chelsea orosz tulajdonosáról.

„Lampardban nagy lehetőségek vannak – vélekedett. – Nagyon erős egyéniség, és számomra a világ egyik legjobb középpályása. Persze, ha átjönne Spanyolországba, akkor még többet megmutathatna a futballtudásából, mert ott igazán a játékon van a hangsúly. Angliában csak küzdelem van.”

„Ezért jót tenne neki, ha olyan klubhoz igazolna, mint a Barcelona vagy a Real Madrid – folytatta Kezsman, aki végül Roman Abramovicsot is méltatta:

„Abramovics olyan fickó, aki szereti a focit. Egy csomó pénzt rak bele, és tényleg élvezi az egészet. Egy évet voltam vele, néha olyan volt, mint egy kis gyerek. Láthattam, mennyire imádja ezt a játékot.”

„Nagyon sok időt töltött velünk az edzőpályán, és a játékosokkal beszélgetett. Jó fajta ember, és azt gondolom, a labdarúgásnak olyanokra van szüksége, mint ő.”
Legfrissebb hírek

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
1 perce

Elrajtolt a játéknap első mérkőzése

Foci vb 2026
2 perce

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovich Fokinától Wimbledonban

Tenisz
5 perce

Vb 2026, 16 közé jutásért: Ausztrália–Egyiptom 0–0

Foci vb 2026
12 perce

Döntetlen várható a hétfői Portugália–Spanyolország mérkőzésen?

Foci vb 2026
18 perce

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
29 perce

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai érkező

Labdarúgó NB II
33 perce

Ilyet sem látott még a német válogatott kispadja

Foci vb 2026
33 perce
Ezek is érdekelhetik