Maniche a Chelsea-nél folytathatja

2005.12.30. 13:49
Címkék
A Chelsea labdarúgócsapatánál folytathatja pályafutását Maniche. A portugál középpályást nem marasztalják a Dinamo Moszkva vezetői, Londonban viszont tárt karokkal várják.
Maniche hamarosan a Chelsea-hez kerülhet
Maniche hamarosan a Chelsea-hez kerülhet
Maniche hamarosan a Chelsea-hez kerülhet
Maniche hamarosan a Chelsea-hez kerülhet


Újabb sztárjátékos erősítheti a Chelsea keretét, ugyanis a hírek szerint Maniche és a Chelsea labdarúgócsapata közel áll a megállapodáshoz.

A 28 éves középpályás jelenleg még a Dinamo Moszkva játékosa, ám az orosz klub már korábban jelezte, hogy nem számítanak tovább sem az ő, sem több másik légiósuk szolgálataira.

Az orosz együttes sportigazgatója, Borisz Ignatyev elmondta, hogy ugyan még tartanak a tárgyalások a Chelsea-vel, de várhatóan napokon belül egyezségre jutnak.

A tervek szerint Maniche először kölcsönbe érkezne a Stamford Bridge-re fél évig, majd a Chelsea-nek opciós joga lesz a végleges megvásárlására 5 millió fontért.

José Mourinho, a Chelsea menedzsere egyébként nagyon jól ismeri Maniche-t, hiszen előbb a Benficánál, majd a Portónál is dolgoztak együtt, mi több, utóbbinál a középpályás volt az egyik alapembere a BEK-győztes gárdának. Mourinho most az Afrika-kupa miatt egy hónapig távollévő ghánai Mickael Essien helyére szeretné beépíteni honfitársát.

Nemcsak Mourinho tartja nagyra Maniche-t, hanem ez fordítva is igaz, ugyanis a középpályás tavaly nyáron azt nyilatkozta róla, hogy ő a legjobb edző, akinek a keze alatt dolgozott.

Maniche iránt egyébként a legkitartóbban a spanyol Atletico Madrid érdeklődött a közelmúltban, ám végül zátonyra futottak a tárgyalások.
Legfrissebb hírek

Hamilton azt hitte elveszíti, de végül megtarthatta a silverstone-i dobogót – hivatalos

F1
3 perce

TCR World Tour: Michelisz hetedikként zárt a második franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
9 perce

Danilónak és Casemirónak is vigyáznia kell

Foci vb 2026
23 perce

Pogacar már a második szakaszon ajándékot osztogat, Del Toro nyert a Montjuicon

Kerékpár
39 perce

Két adat, hogy miért lesz pokolian nehéz az angoloknak Mexikó ellen

Foci vb 2026
1 órája

Leclerc nyert Russell és Hamilton előtt a Brit Nagydíjon – Antonelli pont nélkül maradt!

F1
1 órája

A Real Madrid játékosai vannak a legjobb formában a vb-n eddig

Foci vb 2026
1 órája

Kiégése után jó az irány – nagyszerű eredményt ért el ez Etnánál

Csupasport
2 órája
Ezek is érdekelhetik