Nem adott végleges választ a Wolverhampton

Vágólapra másolva!
2005.12.08. 16:41
Címkék
Csak az elkövetkezendő napokban dőlhet el Gyepes Gábor és Rósa Dénes pályafutásának további alakulása. A két válogatott játékos ügyeit intéző menedzser, Vladan Filipovics ugyanis várja az angol Wolverhampton jelentkezését a végleges válasszal. A képzeletbeli labda most az angol klub vezetőinek térfelén pattog.
Végig éreztem az angolokon a nyitottságot és a kompromisszumkészséget
Németh Ferenc
Végig éreztem az angolokon a nyitottságot és a kompromisszumkészséget
Végig éreztem az angolokon a nyitottságot és a kompromisszumkészséget
Németh Ferenc
Végig éreztem az angolokon a nyitottságot és a kompromisszumkészséget
A két játékos pályafutásának alakulásában közös, hogy mindketten a Ferencvárostól igazolnának el az angol másodosztályban szereplő együtteshez.

Gyepes Gábor esetében annyi a könnyebbség, hogy ő kölcsönjátékosként már hónapok óta testközelből győzheti meg mostani munkaadóit arról, hogy aláírják vele az új, immár végleges megvételéről szóló szerződést.

Rósa Dénes a hét elején utazott ki az angol klubhoz, ahol néhány edzésen személyesen is meggyőzhette képességeiről és nélkülözhetetlenségéről az angolokat.

Mindkét válogatott játékos ügyeit Vladan Filipovics (képünkön) intézi.

- Nem volt eredménytelen a szerdai találkozó a Wolverhampton vezetőivel – válaszolta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a menedzser -, bár egyelőre nincs végleges döntés egyik játékos ügyében sem, futnunk kell még pár kört. Dénesről például kértek további kazettákat, amelyeken nemzetközi mérkőzések közben, élesben szeretnék megnézni őt. Napokon belül megkapjuk a választ arról, hogyan döntöttek. Dénes esete egy kicsit nehezebb, mint Gáboré, hiszen szezon közben vagyunk, bajnoki mérkőzés után és ugye az utolsó forduló előtt utazott ki Angliába, most tulajdonképpen megmutatta magát. A kapcsolatfelvétel mindenesetre megtörtént, az angolokon - akik bár semmi konkrétat nem mondtak, semmi véglegessel nem bíztattak - végig éreztem a nyitottságot és a kompromisszumkészséget. Úgyhogy meglátjuk, akármi is lehet a dologból. Gyepes Gábor szerződésének aláírása tényleg már csak egy-két apróságon múlik. A válogatott védő az elmúlt hónapokban mutatott teljesítményével azt hiszem meggyőzte az angolokat. Most hazajöttem, úgy beszéltük meg, hogy hétvégén, esetleg jövő hét elején, tehát az elkövetkezendő napok bármelyikén az angolok, rövid gondolkodás után jelentkeznek a válasszal. Természetesen amint véglegessé válik bármelyik függőben lévő ügy, máris ott vagyok és a játékosok érdekeit képviselve aláírjuk a szerződést.
Legfrissebb hírek

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
14 perce

Kajak-kenu: Gazsót műteni kell, a szegedi és a poznani vk-versenyen sem indulhat

Kajak-kenu
25 perce

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
32 perce

Aranycipő: Gyökeres nem talált be, de maradt az élen

Minden más foci
59 perce

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
1 órája

„Az Eb-bronz mellé tettem az aranyérmet” – Kuczora Csenge az El-győzelemről

Kézilabda
1 órája

Lamine Yamal semlegesítésén múlhat az Internazionale sikere

Bajnokok Ligája
1 órája

Női kézi NB I: két új igazolás bejelentésére készül a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik