Fülöp Márton a Coventry Cityben folytatja

Vágólapra másolva!
2005.10.28. 16:31
Címkék
Az angol élvonalbeli Tottenham Hotspur kölcsönadta magyar válogatott kapusát, Fülöp Mártont három hónapra a másodosztályú Coventry City együttesének. A játékos közölte: olyannyira nincs ideje akklimatizálódni az új környezetben, hogy a szombati bajnoki mérkőzésen már a kezdőcsapatban kap helyet. Fülöp a legutóbbi idényben a harmadosztályú Chesterfieldben is védett.
Fülöp Márton megint új csapatban véd majd
Fülöp Márton megint új csapatban véd majd
Fülöp Márton megint új csapatban véd majd
Fülöp Márton megint új csapatban véd majd
"Már a nyáron kértem a vezetőket, hogy adjanak kölcsön a Coventrynek, ahonnan már akkor érdeklődtek utánam – mondta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Fülöp Márton-, de akkor a Tottenham válogatott kezdőkapusa, Paul Robinson éppen sérült volt, a szakvezetés pedig ragaszkodott ahhoz, hogy állandóan három bevethető kapus legyen a keretben."

A 22 éves válogatott játékos azt is közölte, hogy a másodosztályú együttesnél kezdőként számítanak rá.

"Ostromoltam a klubvezetőket a Tottenhamben, hogy engedjenek el, mert a fejlődésemet az szolgálja igazán, ha állandó játéklehetőséget kapok és nem az, hogy egész héten készülök, aztán a lelátóról nézhetem végig a bajnokit – folytatta Fülöp, aki tényként közölte, hogy szombaton a Luton elleni bajnoki mérkőzésen a kezdőcsapatban kap helyet.

A Coventry City tizenöt forduló után tizenhárom ponttal a 22. helyen áll a 24 csapatos Championshipben, de Fülöp szerint ennél sokkal többre képes az együttes.

"Három mérkőzéssel ezelőtt adtak át egy új, harmincötezres stadiont Coventryben. Komolyan mondom, a legszebb most Angliában, pedig megfordultam pár helyen a közelmúltban. Ez az bizonyítja számomra, hogy komolyan veszik a futball a városban. A csapatban több játékosnak is van élvonalbeli rutinja, névről ismerősök, de személyesen még nem találkoztam velük."

"A vezetők azt mondták, hogy ennek a keretnek simán a középmezőnyben lenne a helye. Mondjuk, ez nem olyan merész elvárás, nagyon sűrű a mezőny, egy-két győzelemmel máris ott lehetünk a sűrűben. Így látatlanban én is azt mondom, több kell legyen ebben a gárdában, bár az igazat megvallva, annyira nem vagyok képben a másodosztály erősségét illetően."

Fülöp végezetül hozzátette: ha minden jól megy, a három hónap letelte után a Tottenham és ő meghosszabbíthatja a szerződést a Coventryvel.
Legfrissebb hírek

A Triple Crown után az Ontario-tó meghódítására készül Mányoki Attila

Úszás
8 perce

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
28 perce

Kosznovszky-gólpassz, egy 11-es bement, egy kimaradt – MTK-győzelem a KTE ellen

Labdarúgó NB I
47 perce

Formula–E: Evans szerezte meg a pole-t az esős, lerövidített berlini időmérőn

Egyéni
1 órája

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
1 órája

A magyar férfi vízilabda-válogatott Ausztrália 12 gólos legyőzésével nyitott a szingapúri világbajnokságon

Vizes vb 2025
1 órája

Az MTK-tól távozott védő a Vasashoz igazolt – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Markek Tamás: Mindig felfelé húztuk egymást Pécsi Árminnal

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik