Manchester United: van der Saar részben elégedett

Vágólapra másolva!
2005.10.22. 14:39
Címkék
Edwin van der Saar, az angol Manchester United holland kapusa csak részben elégedett saját és csapata eddigi teljesítményével, de óvatos és a sikerek ellenére nem akarja elbízni magát.
A 34 éves hálóőr remekül érzi magát új együttesében, amelyhez a nyáron igazolt a Fulhamtól.

"Elégedett? Én szinte sosem használom ezt a szót. Nem ugrálok örömömben, vagy hasonlók. Én is csak egy tag vagyok a csapatból, akinek végeznie kell a dolgát, ugyanúgy mint a többieknek. Attól, hogy a gárda a harmadik helyen áll a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában három meccsből kettőt csak döntetlenre játszott, itt nem lesz senki elégedett" - nyilatkozta a Daily Telegraph-nak a kapus.

Van der saar szerint a sok sérülés miatt a csapat még nem tudta azt nyújtani, amire képes, de ha a maródiak meggyógyulnak, akkor az United sokkal erősebb lesz.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik