WNBA: Katie Smith történelmet írt; vége az alapszakasznak

Vágólapra másolva!
2011.09.12. 08:08
Címkék
Az észak-amerikai profi női kosárlabda-bajnokság (WNBA) alapszakaszának utolsó játéknapján a címvédő Seattle 81–70-re győzött a Chicago ellen, a Storm klasszisa, Katie Smith pedig a mérkőzésen szerzett 19 pontjával átlépte a hatezres álomhatárt, ami korábban csak két játékosnak sikerült a liga történetében.

A bajnoki címvédő Seattle Storm hazai pályán a Chicago Sky ellen fejezte be az alapszakaszt. A vendégeknél Sylvia Fowles 30 pontig jutott a találkozón, de ez kevés volt a sikerhez a kiegyensúlyozottabb csapat teljesítményt nyújtó címvédő ellen.

A Stormban első idényét taposó, 37 éves Katie Smith az első negyedben szerzett tirplájával (összesen 17 pontot, közte öt triplát szerzett) történelmi tettet hajtott végre, ugyanis Tina Thompson és Lisa Leslie után harmadikként lépte át a hatezres ponthatárt (pályafutása összes WNBA-pontját tekintve) a liga történetében.

A Seattle a Nyugati főcsoport második helyén fejezte be az alapszakaszt, a rájátszásban a Phoenixszel találkozik.

A Mercury az alapszakaszt a legjobb teljesítménnyel, 27 győzelemmel záró Minnesota Lynx ellen, 96–90-es vereséggel fejezte be a bajnokság első szakaszát.

A Connecticut hazai pályán 69–63-ra megverte a New Yorkot és így a főcsoportgyőztes Indianához hasonlóan 21 győzelemmel zárta a Keleti főcsoportot. A Sunban az amerikai idény után Győrben pattogtató Renee Montgomery 10, a volt pécsi Kelsey Griffin 2 pontot szerzett.

Hihetetlen pontpárbajt hozott az Indiaina–Atlanta meccs: a hazaiaknál Katie Douglas 30, a vendégeknél a volt soproni Angel McCoughtry 32 pontot szerzett – a találkozót a Dream nyerte meg 93–83-ra.

A playoff szeptember 15-én, a Seattle–Phoenix meccsel kezdődik.

ALAPSZAKASZ, UTOLSÓ JÁTÉKNAP
Connecticut Sun–New York Liberty 69–63
Indiana Fever–Atlanta Dream 88–93
Phoenix Mercury–Minnesota Lynx 90–96
Tulsa Shock–San Antonio Stars 94–102 – hosszabbítás után
Seattle Storm–Chicago Sky 81–70
A RÁJÁTSZÁS PÁROSÍTÁSA
NYUGATI FŐCSOPORT
Minnesota (1.)–San Antonio (4.)
Seattle (2.)–Phoenix (3.)
KELETI FŐCSOPORT
Indiana (1.)–Atlanta (4.)
Connecticut (2.)–New York (4.)
A zárójelben a főcsoportokban elért helyezések szerepelnek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik