Itt van Amerika
D. Á.
2021.10.21 20:46 Frissítve: 2021.10.28 16:51

NFL: Jackson megelőzte Marinót; Prescott megleckéztette Belichicket

A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 6. fordulójában Lamar Jackson már karrierje 35. győzelmét ünnepelhette, míg Dak Prescott olyat tett, amit korábban egyetlen irányító sem Bill Belichick csapatai ellen. A Kansas City Chiefs továbbra sem tudja megtartani a labdát, Derrick Henryre pedig egyszerűen sincs ellenszer.

 

Prescott parádésan dobált New Englandben (Fotó: Getty Images)


A LEGHATÉKONYABB DUO: BRADY ÉS BROWN

A rájátszást is beleértve Tom Brady már tíz TD-passzt adott Antonio Brownnak az elmúlt idény 15. fordulójától – ez jelenleg a legtöbb, amit irányító és elkapó közösen hozott össze az NFL-ben ebben a periódusban.

 


 

BECKHAM SEM RÚGTA VOLNA PONTOSABBAN LONDONBAN

A Jacksonville Jaguars nem volt éppen a legszerencsésebb csapat a rúgók terén idén. A floridaiak egészen vasárnapig négy mezőnygólt rontottak el. Matthew Wright azonban a Miami elleni mérkőzésen háromból hármat bevágott – ebből kettő 50 yardnál messzebbről jött, ráadásul az utolsó a győzelmet jelentette a Jacksonville-nek.

 


 

A CHIEFS TÖBB LABDÁT AD EL, MINT A NIKE

A Kansas City Chiefs vasárnap este győzni tudott Washingtonban, de ezúttal sem úszta meg a meccset eladott labda nélkül: először Tyreek Hill hibázott óriásit, majd Patrick Mahomes dobott érthetetlen interceptiont.

A KC már 14-szer szórta el a labdát ebben a kiírásban – hat mérkőzés után legutóbb 2012-ben állt ilyen rosszul egy Andy Reid vezette csapat, nevezetesen a Philadelphia Eagles.

 


 

LAMAR JACKSON MEGELŐZTE DAN MARINÓT

A Baltimore Ravens irányítója karrierje 35. sikerét ünnepelhette a Los Angeles Chargers ellen. Jackson ezzel a Miami Dolphins legendás irányítóját, Dan Marinót előzte meg – 25 évnél fiatalabb QB-nak nincs ennél több győzelme.

 


 

TREVON DIGGSRE NINCSENEK SZAVAK

Tovább folytatódik Trevon Diggs hihetetlen sorozata. A másodéves cornerback zsinórban hatodik NFL-mérkőzésén is interceptiont szerzett, amivel beállította a liga rekordját.

Összesen hétszer halászta le az irányítók passzait, ami Everson Walls (1985, 9 INT) óta a legtöbb a Cowboysban.

 


 

SENKI NEM PASSZOLT MÉG ANNYI YARDOT BELICHICK ELLEN, MINT PRESCOTT

Eddig parádés szezonja van Dak Prescottnak. A Cowboys hat meccsből ötször győzni tudott és simán vezeti az NFC Keleti csoportját, ebben óriási szerepe van a tavaly súlyos sérülést elszenvedő, majd nagy pénzhez jutó irányítónak. Prescott egyelőre bizonyítja, hogy megérte őt hosszú távra szerződtetnie Jerry Jonesnak.

Vasárnap 445 yardot passzolt a New England Patriots ellen, korábban egyetlen irányító sem volt erre képes egy Bill Belichick edzette csapattal szemben.

 


 

NEM PANASZKODHATUNK AZ IZGALMAKRA

Hat forduló alatt eddig tizenegy mérkőzés dőlt el hosszabbításban. Korábban csak 1995-ben volt ennél több hosszabbításos összecsapás, akkor a hatodik kör után tizenkét alkalommal túlóráztak a játékosok.

 


 

DERRICK HENRYRE TOVÁBBRA SINCS ELLENSZER

A Titans „szörnyetege” karrierje során a hatodik alkalommal futott 70 vagy annál több yardos TD-t, amivel Barry Sanderst és O. J. Simpsont előzte meg az NFL örökranglistáján, s lépett fel a harmadik helyre. Ő az első játékos egyébként, aki egymást követő öt idényben is képes volt ilyen futott touchdownra.

Henry (783 yard) természetesen vezeti is az NFL-t a futott yardok tekintetében, a második helyen a Cleveland Browns jelenleg sérült futója, Nick Chubb (523 yard) áll. Sok veszélyt viszont nem jelent a „Kingre”, hiszen Chubb közelebb áll a 30. helyezetthez – 260-ra van Henrytől, 255-re a V, mint a listavezetőhöz. 

 

AZ ELŐZŐ HÉT LEGJEI
Passzolt yardok:
Dak Presott (Dallas) 445
Futott yardok: Jonathan Taylor (Indianapolis) 145
Elkapott yardok: CeeDee Lamb (Dallas) 149

A kategóriák első helyezettjei
Passzolt yardok: Tom Brady (Tampa Bay) 2064
Futott yardok: Derrick Henry (Tennessee) 783
Elkapott yardok:
Davante Adams (Green Bay) 668
Szerelések: Denzel Perryman (Carolina) 73
Sackek: Myles Garrett (Cleveland) 8
Interceptionök: Trevon Diggs (Dallas) 7

BÁTOR JÓSKA

A Baltimore Ravens jó formája a 7. fordulóban is folytatódik és simán legyőzi a csoportrivális Cincinnati Bengalst. Sam Darnold és a Carolina Panthers a New York Giants ellen visszatalál a győztes útra, Derrick Henry pedig legalább 100 yardot a Kansas City gyengélkedő védelme ellen. 

TIPPELDE
Bálint Mátyás, Bencsics Márk, Borbély László, Cselőtei Márk, Dócs Ákos, Hercze Kristóf
7. forduló
CLE–DEN
BAL–CIN
GB–WAS
MIA–ATL
NE–NYJ
NYG–CAR
TEN–KC
LV–PHI
LAR–DET
ARI–HOU
TB–CHI
SF–IND
SEA–NO
6. forduló
9–59–5
7–7
9–5
 12–29–5
eddig
57–3762–3257–37
65–2961–33
67–27
Herczeg Ádám, Izsányi Szabolcs, Kovács Sándor, Nagy-Pál Tamás, Somlóvári Dávid, Török Dániel
7. forduló
CLE–DEN
BAL–CIN
GB–WAS
MIA–ATL
NE–NYJ
NYG–CAR
TEN–KC
LV–PHI
LAR–DET
ARI–HOU
TB–CHI
SF–IND
SEA–NO
6. forduló
10–49–5
9–59–59–59–5
 eddig64–3062–32
64–3063–31
58–36
53–41
2022.08.16 22:49:07

Amerikai sportok MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. A zene segít a sportolóknak csökkenteni a fáradtságérzetet, növeli a fájdalomtűrő képességüket, valamint javítja a hangulatukat és a motivációjukat. Ezenkívül a megfelelő zenét hallgató sportolók könnyebben ki tudják zárni a pánik és az aggodalom érzését.

2022.08.03 23:20:00

Amerikai sportok MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. »A legsikeresebb sportmenedzserek keményen dolgoznak azon, hogy elsajátítsák ezt az alapvető sportvezetői készséget. Legalább azt tudniuk kell, mikor fogják be a szájukat.«

2022.07.02 23:25:44

Amerikai sportok BODNÁR ZALÁN

ALAPVONAL. Paolo Maldini vagy Joe Sakic diadala persze nem csupán Milan- vagy Colorado-szurkolóként örömteli hír, azt bizonyítja, hogy sokkal édesebb a siker íze, ha egy klubikon, a teljes pályafutását ott töltő sportoló támaszt fel egy csapatot, amiben bizonyosan óriási szerepe van az érzelmi kapocsnak, az elkötelezettségnek is.

2022.06.19 21:14:51

Amerikai sportok S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Egy olyan (sport)vállalkozásban, ahol a személyi döntésekben az ötvenszázalékos sikerarány előtt már kalapot emelnek, ez különösen figyelemre méltó válogatás volt.

2022.06.17 07:19:23

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Celtics csak kapaszkodni tudott a nagydöntő hatodik meccsén • Stephen Curry lett az MVP.