Itt van Amerika
AGÁRDI LÁSZLÓ (KEZDO5.HU) 2022.01.09 09:03 Frissítve: 2022.01.09 09:03

NBA: rangadót nyert a Heat, visszavágott a Knicksnek a Celtics

Morant nélkül nyert a Grizzlies, Sabonis és Stephenson karriercsúcsa kellett a Pacers győzelméhez, a Pistons nyerte a „kiesési rangadót”, míg a Bucks kikapott a Hornets otthonában az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) legutóbbi játéknapján.

Visszavágott a Knicksnek a Celtics (Fotó: Getty Images)

 

Los Angeles Clippers–Memphis Grizzlies 108–123


A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

Morant nélkül is megoldotta a Grizzlies. Ja Morant nélkül kellett pályára lépniük a vendégeknek, a fiatal irányító egy combsérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, ráadásul Dillon Brooks is kidőlt egy bokasérüléssel mindössze hét perc után, így hamar nehéz helyzetbe került a Grizzlies. A második negyed elején már 11 ponttal is vezetett a Clippers, viszont a játékrész egy 12–31-es periódussal fejeződött be, és innentől kezdve uralták a meccset a vendégek. A Grizzlies sorozatban nyolcadik győzelmének Jaren Jackson Jr. volt a fő letéteményese, 26 pontttal, 8 lepattanóval, 5 blokkal, valamint 3-3 gólpasszal és labdaszerzéssel állt csapata élére, és 10/10 büntetőjét is a helyére küldte. Mellette Desmond Bane (23 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) is szinte tarthatatlan volt, Tyus Jones (18 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz) jól teljesített Morant hiányában, míg a kispadról beszállva Brandon Clarke végzett pusztítást a gyűrű közelében, 18 ponttal, 15 lepattanóval, valamint 3-3 gólpasszal és blokkal tolta meg csapata szekerét. A Grizzlies marad Los Angelesben, a back-to-backjük második felén a Lakersszel játszanak.

Marcus Morris korai villogása nem volt elég. Továbbra is erősen tartalékos összeállításban kénytelen szerepelni a Clippers, ugyanakkor Marcus Morris 13 első negyedben szerzett pontjával ők tudták bevinni az első ütést. Morris végül 29 ponttal és 8 lepattanóval zárt, de a második negyedben fordítani tudott a Grizzlies, és ez ellen sem Morris, sem más nem tudott mit tenni a hazaiaktól, így sorozatban harmadszor is vereséget szenvedtek és már két meccsel vannak 50 százalék alatt. Reggie Jackson igyekezett termelni a pontokat, de a 18 egységét 5/15-ös mezőnymutatóval érte el, Brandon Boston Jr. 13 dobásból jutott 13 pontig, Terance Mann (9 pont, 8 lepattanó) 4/13-nál állt meg, és csapatszinten is csak 40.6 százalékkal céloztak mezőnyből, nem tudták felvenni a versenyt ellenfelükkel, különösen a festékben.

A Clippers legjobb dobói: Morris 29/12, Jackson 18/6, Boston Jr. 13/3
A Grizzlies legjobb dobói: Jackson Jr. 26/6, Bane 23/15, Clarke 18, Jones 18

Charlotte Hornets–Milwaukee Bucks 114–106

Rozier higgadtsága kellett a hajrában. A Hornets a második és a harmadik negyedet is 8-8 ponttal nyerte meg, és egy ponton 17 ponttal is előrébb jártak, a győzelmüket viszont csak az utolsó percben tudták bebiztosítani, amikor az egész meccsen kiválóan teljesítő, és végül 28 ponttal záró Terry Rozier triplájával hétpontosra nőtt az előnyük. Ezen az estén egyértelműen ő volt a Hornets vezére, de mellette Miles Bridges (21 pont, 8 lepattanó), LaMelo Ball (19 pont, 9 lepattanó, 8 gólpassz) és a kispadról 18 ponttal beszálló Kelly Oubre Jr. is tette a dolgát, bár utóbbi két játékos közösen 4/18-as triplamutatót tudott összehozni. A Hornets egymás után kétszer tudott nyerni, felfelé tudtak elmozdulni azóta, hogy visszacsúsztak egészen 50 százalékig, és holnapután ismét a Bucks ellen kell bizonyítaniuk.

Három játékossal nehéz meccset nyerni. Jannisz Adetokunbo az első félidőben nem találta a megfelelő helyzeteket, a Hornets védelme jó munkát végzett vele szemben és 8 ponton tartotta, viszont a fordulás után nem lehetett őt lassítani, 17/18 büntetővel 35 pontot szerzett, és végül 43 ponttal és 12 lepattanóval fejezte be a mérkőzést. Mellette Khris Middleton (27 pont, 10 lepattanó, 9 gólpassz) közel járt egy tripla-duplához, és Bobby Portis (19 pont, 13 lepattanó) is tette a dolgát, viszont mögöttük a többiek összesen hat kosarat tudtak betenni a közösbe, és ennek a feléért is a 3/10-zel záró Wesley Matthews felelt. A Bucks csapatszinten 38.9 százalékkal célzott a mezőnyből, de amíg a három pontfelelős 29/54-es mezőnymutatót jegyzett, addig a kiegészítők 6/36-ot szenvedtek össze, Jordan Nwora 1/11-nél, Rodney Hood és Langston Galloway pedig egyaránt 0/5-nél állt meg, és így az elmúlt négy meccsén már harmadszor kapott ki a Bucks.

A Hornets legjobb dobói: Rozier 28/18, Bridges 21/9, Ball 19/6
A Bucks legjobb dobói: Adetokunbo 43/9, Middleton 27/12, Portis 19/3

Detroit Pistons–Orlando Magic 97–92

Kezd belelendülni a Pistons. A két legrosszabb mérleggel álló csapat találkozott ezen az összecsapáson, ugyanakkor a Pistons kezd magához mérten jó formába lendülni, az elmúlt öt meccsükön ez volt a harmadik győzelmük, míg a Magic sorozatban nyolcadszor kapott ki. A hazaiaktól senki sem emelkedett ki igazán, az utolsó percben fontos kosarat szerző, és így 17 pontnál megálló Hamidou Diallo lett végül a legeredményesebb náluk, de Saddiq Bey és Trey Lyles is betett a közösbe 16-16 pontot, utóbbi játékos a 13 lepattanójának köszönhetően dupla-duplázott is. Cade Cunningham (12 pont, 5 gólpassz) ezúttal csak 3/14-gyel dobott, ahogyan csapatszinten is csak 43.7 százalékkal céloztak a Pistons játékosai, de az utolsó 12 percet 24–19-re meg tudták nyerni, így a győzelem is az övék lett.

Gary Harris megszórta magát. A Magicnél az egyéni teljesítmények kapcsán nem túl sok mindennek örülhettek ezen az estén, ez alól azonban egyértelmű kivételt jelentetett Gary Harris, aki 6/12 triplára építve szezoncsúcsot jelentő 28 pontot ért el és vele a pályán +7-tel zártak a vendégek. Harris mellett Cole Anthony (19 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz) tudott a leginkább pontokat felpakolni a táblára, viszont csak 5/18 dobása ért célba, és csapatszinten is megállt 33.7 százaléknál a Magic. Egyedül a 20/23 bedobott büntetőjük miatt tudtak ilyen mezőnymutató mellett is meccsben maradni, ebből a padról beszálló Terrence Ross (13 pont, 5 lepattanó) 6/6-tal vette ki a részét, ahogyan Anthony (6/8) és Harris (6/6) is többször eljutott a vonalra, de végül ez sem bizonyult elegendőnek a győzelemhez, Anthony elhibázta a potenciális egyenlítő triplát 1,6 másodperccel a vége előtt, Cory Joseph pedig lezárta a vonalról a meccset.

A Pistons legjobb dobói: Diallo 17/3, Bey 16/6, Lyles 16/3
A Magic legjobb dobói: Harris 28/18, Anthony 19/9, Ross 13/3

Indiana Pacers–Utah Jazz 125–113

Sabonis és Stephenson karriercsúcsa is kellett. A Jazznél továbbra sem léphetett pályára Rudy Gobert, és ezt maximálisan kihasználta Domantas Sabonis, aki végig nagyon agresszívan játszott, és ennek egy 42 pontos karriercsúcs lett a végeredménye – mindezt 18/22-es mezőnymutatóval érte el, egész este megállíthatatlan volt. Sabonis mellett Lance Stephenson is nagyon sokat tett a Pacers sikeréért, 16 pontja, 6 lepattanója és 4 labdaszerzése mellett karriercsúcsot jelentő 14 gólpasszt osztott ki a padról beszállva, miközben egyetlen eladott labdával zárt. A két remeklő játékos teljesítményét Duane Washington Jr. 16, Justin Holiday 15 ponttal egészítette ki, így a negyedik negyedben sikerült lezárnia a meccset és a hatmeccses nyeretlenségi szériáját is a Pacersnek.

Hiába tért vissza a legtöbb kulcsember a Jazznél. A vendégek előző, Raptors elleni meccsén az összes kulcsember pihenőt kapott, most viszont hiába térhetett vissza Rudy Gobert és Joe Ingles kettősét leszámítva mindenki, nem tudtak javítani a legutóbbi vereségüket követően. Donovan Mitchell próbálkozott becsülettel, 36 ponttal és 9 gólpasszal húzta az övéit, és rajta kívül Bojan Bogdanovic (21 pont, 6 lepattanó), valamint a 18 pontig jutó Jordan Clarkson is hozta magát, viszont Gobert hiányában nem volt válaszuk Sabonis remeklésére, Stephenson passzjátékával sem tudtak mit kezdeni, egyszerűen nem működött megfelelően a Jazz védekezése. Mike Conley (9 pont, 5 lepattanó, 7 gólpassz) meglehetősen passzív volt támadásban, mindössze hat dobást vállalt, ugyanakkor így sem lehet őt elővenni a vereség miatt, vele most is működött a játékuk, és inkább akkor jöttek ki jobban a problémák, amikor ő ült.

A Pacers legjobb dobói: Sabonis 42/9, Washington 16/9, Stephenson 16/3
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 36/18, Bogdanovic 21/9, Clarkson 18/6

Boston Celtics–New York Knicks 99–75

Visszavágott a Celtics. A két csapat rövid idő alatt másodszor csapott össze, és a legutóbb 25 pontos előnye ellenére is kikapott a Celtics. A hazaiakat láthatóan fűtötte a visszavágási vágy, a 26–21-re elveszített első negyedet követően koncentráltan és nagyon keményen védekeztek, 36.7 százalékon tartották ellenfelüket, míg támadásban Jaylen Brown lépett elő, aki 22 ponttal, 11 lepattanóval és 11 gólpasszal megszerezte pályafutása első tripla-dupláját. Több egyéni extrára nem is volt szükségük, Jayson Tatum 19, Josh Richardson 17 pontot tett be a közösbe, míg a többiek végezték a dolgukat a mezőnyben, és kellően jó arányban éltek az előttük adódó lehetőségekkel támadásban. A Celtics az idei egyik legjobb teljesítményét nyújtva tudott két vesztes meccs után ismét nyerni, legközelebb a Pacers ellen próbálhatnak meg építeni erre a sikerükre.

Evan Fournier most nem remekelhetett előző csapat ellen. Az előző szezont a Celticsnél befejező játékos idén háromszor lépte át a 30 pontos hatért, mindháromszor a Celtics ellen, a minap 41 pontos karriercsúcsot ért el velük szemben, ezen az estén azonban combsérülés miatt nem léphetett pályára. Nem lehet csupán az ő hiányára fogni, hogy nem működött a Knicks támadójátéka, a Celtics kiváló védekezése is dicséretet érdemel, Julius Randle (13 pont, 12 lepattanó, 6 gólpassz) és RJ Barrett (19 pont, 6 lepattanó) is csak erőlködött ezen az estén, előbbi 6/19, utóbbi 7/21 dobását süllyesztette el, míg Alec Burks 2/11-et szenvedett össze. Támadásban egyedül Immanuel Quickley (18 pont, 4 gólpassz) tudott hatékonyan veszélyeztetni a Knicksnél, és ilyen játékkal a Spurs ellen sem számíthatnak sok jóra legközelebb.

A Celtics legjobb dobói: Brown 22/6, Tatum 19/9, Richardson 17/6
A Knicks legjobb dobói: Barrett 19/12, Quickley 18/9, Randle 13/3

Phoenix Suns–Miami Heat 100–123

Herro és Robinson ellenállhatatlanul szállt be. Továbbra is nagyon tartalékos ez a Heat, Jimmy Butler ezúttal sem tudta vállalni a játékot, ugyanakkor az ő hiányát is ellensúlyozni tudták, köszönhetően a 22/44 behajított triplának. Ebből leginkább Duncan Robinson vette ki a részét, aki a padról beszállva 8/16 hármast küldött a helyére és szezoncsúcsot jelentő 27 pontot ért el, míg a triplavonalon belülről a szintén csereként beálló, és szintén szezoncsúcsot elérő Tyler Herro szedte szét a Suns védelmét, ő 12/20-as mezőnyözéssel ért el 33 egységet. A kezdőktől így elég volt, hogy az ihletett formát kifogó duó keze alá játsszanak, Kyle Lowry ezt 14 ponttal és 13 gólpasszal tette meg, míg Ömer Yürtseven (7 pont, 16 lepattanó, 8 gólpassz) kacérkodott egy tripla-duplával is, így végül meglepően simán nyerték ezt a rangadót a vendégek.

Nem működött a Suns támadójátéka. Chris Paul ezúttal nem tudta úgy szervezni a Suns támadásait, ahogyan azt tette eddig a szezon során, megállt 9 pontnál és 7 gólpassznál, de nem lehet csak őrá fogni, hogy miért céloztak mindössze 38 százalékkal mezőnyből. Devin Booker igyekezett tartani a lépést Herro és Robinson kettősével, el is jutott 26 pontig, de csak 5/15-tel dobott mezőnyből, mellette pedig egyedül Mikal Bridges (20 pont, 6 gólpassz) tudott jelentős tűzerőt képviselni. Ezen az estén nem volt elég pont a Sunsban, a védekezésük sem működött megfelelően, Yürtseven is felvette a versenyt Deandre Aytonnal a palánkok alatt, és az idei egyik leginkább csalódást keltő teljesítményével jelentkezett a listavezető, így ismét csak fél meccsel állnak a Warriors előtt, míg legközelebb az egyre jobb formába lendülő Raptors otthonába látogatnak.

A Suns legjobb dobói: Booker 26/9, Bridges 20/12, Johnson 15/9
A Heat legjobb dobói: Herro 33/9, Robinson 27/24, Strus 14/12, Lowry 14/6

2022.01.16 09:30:11

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Milwaukee-ban nyert a Toronto, szoros végjátékban gyűrte le a Chicagót a Boston.

2022.01.13 10:13:39

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS

A Sixers és a Mavs sikerszériája is megszakadt, ismét nyert a Heat és kikapott a Lakers.

NBA
2022.01.12 09:06:57

Amerikai sportok AGÁRDI LÁSZLÓ (KEZDO5.HU)

Kiélezett végjátékban nyert a Wizards, a Pelicans és a Clippers is, míg a Bulls gálázott.

2022.01.11 08:46:20

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Nem hibázott a Knicks, a Boston–Indianán pedig hosszabbítás döntött.

2022.01.10 11:02:03

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Klay Thompson két és fél év után tért vissza a győzelmével ismét a tabella élére kerülő Warriorsba.