Megégett a bajnok Lakers a ligautolsó otthonában

Vágólapra másolva!
2011.02.17. 09:15
null
Blake (balra) és Bryant is nehezen hiszi el, hogy kikaptak Clevelandben (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
A Cleveland Cavaliers hazai pályán meglepetésre legyőzte a Los Angeles Lakerst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának legutóbbi játéknapján. Mindez történt alig öt héttel azután, hogy a Cavs franchise-rekordot jelentő 55 pontos különbséggel kikapott a bajnokcsapattól.

Kobe Bryant szó nélkül hagyta el a Quicken Loans Arenát. De nem is kellett semmit sem mondania, a végeredmény önmagáért beszélt: a ligautolsó, a 26-os nyeretlenségi szériáját nemrég nagy nehezen lezáró Cleveland Cavaliers hazai pályán 104–99-re legyőzte a bajnokot.

A két csapat legutóbbi találkozóján, január 11-én 112–57-es végeredmény született – a Lakers javára. Az a vereség franchise-rekord volt, előtte még soha nem kapott ki 55 ponttal a Cavs. Most azonban némileg visszavágott a Lakersnek a nagy zakóért.

„Ez nagyon, de nagyon fájdalmas vereség volt. Nagy csalódás a számunkra. Egész egyszerűen nem is értem" – mondta a találkozót követően a 30 pontot szerző és 20 lepattanót szedő Pau Gasol.

„Azt hiszem, már a mérkőzés előtt kivették a szabadságot a fiúk" – vélekedett Phil Jackson, a Lakers főedzője, utalva arra, hogy a hétvégén All Star-hétvége lesz, ami előtt már nem lép pályára a los angeles-i alakulat. A tréner mindenesetre egy szót sem szólt tanítványaihoz a meccs után, ezt meghagyta a legközelebbi, hétfői edzésre.

A mérkőzésen Kobe Bryant is igen gyengén teljesített, a 17 ponttal záró sztárkosarasnak 25 dobásából mindössze 8 volt sikeres. A másik oldalon a cserejátékos Ramon Sessions remekelt: csapata legjobbja volt a maga 32 pontjával.

A Miami ezúttal a Toronto Raptors ellen győzött. A Heatben Chris Bosh egykori csapata ellen játszott, méghozzá igen jól. A 25 pontig jutó kosaras mellett természetesen Dwyane Wade (28 pont) és a 23 pontja mellett 13 lepattanót is begyűjtő, nyolc gólpasszt kiosztó LeBron James vezette győzelemre csapatát.

Rossz hír azonban a Heat szurkolóinak, hogy a két csapat legutóbbi meccsén 32 pontjával legeredményesebb Mike Millernek szemsérülés miatt idő előtt el kellett hagynia a pályát.

NBA
ALAPSZAKASZ, 114. JÁTÉKNAP
Orlando Magic–Washington Wizards 101–76
Toronto Raptors–Miami Heat 95–103
Boston Celtics–New Jersey Nets 94–80
Cleveland Cavaliers–Los Angeles Lakers 104–99
Detroit Pistons–Indiana Pacers 115–109
New York Knicks–Atlanta Hawks 102–90
Minnesota Timberwolves–Los Angeles Clippers 90–98
Dallas Mavericks–Sacramento Kings 116–100
Houston Rockets–Philadelphia 76ers 105–114
Milwaukee Bucks–Denver Nuggets 87–94
Utah Jazz–Golden State Warriors 100–107
Portland Trail Blazers–New Orleans Hornets 103–96

 

Legfrissebb hírek

IFFHS: Kylian Mbappé vezeti a góllövők 9 havi világranglistáját, Varga Barnabás a 33.

Minden más foci
23 perce

Akad pozitívum is a Kassa eddigi szereplésében: Kovács Mátyás

Minden más foci
37 perce

Doppingolásért négy év eltiltást kapott négy grúz sportoló

Egyéb egyéni
1 órája

Mi van vele? Újra a nyakában lóg a Fradi-medál – Babatunde Fatusi-interjú

Képes Sport
1 órája

Videó: különleges kihívást teljesített Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos

Angol labdarúgás
1 órája

MotoGP: a világbajnok Marc Márquez óriásit bukott, Aldeguer karrierje első sikerét aratta – videó

Egyéb autó-motor
1 órája

Gulácsi Péter: Egyértelmű volt, hogy maradni akarok

Német labdarúgás
2 órája

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét FTC-mezben

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik