Drámai izgalmak után továbbment a Lakers

Vágólapra másolva!
2010.05.01. 10:57
null
Kobe Bryant (jobbra) vezette győzelemre a Lakerst (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában keleten az Atlanta  idegenbeli sikerével egyenlített a Milwaukee ellen. A Los Angeles Lakers egy ponttal nyert az Oklahoma otthonában és továbbjutott, ahogy a Denvert negyedszer legyőző Utah is.

A Lakers az Oklahoma elleni párharc előző három meccséből kettőt elveszítettt, így a Thunder szurkolói jogg bíztak abban, hogy hazai pályán egyenlíteni tud a csapatuk. Nem így lett, de nem sokon múlott...

Egy másodperccel a mérkőzés vége előtt még a házigazdák vezettek 94–93-ra, ám ekkor a 32 pontos Kobe Bryant elhibázott dobását Pau Gasol pöccintette a gyűrűbe – ez volt a spanyol sztár egyetlen kosara a második félidőben.

Az Oklahoma ezt követően pedig már hiába próbálkozott egy triplával, Russell Westbrook kísérlete lejött a gyűrűről, így győzött és 4–2-es összesítéssel továbbjutott a Los Angeles. Az Oklahoma legnagyobb klasszisa, a playoff-újonc Kevin Durant 26 ponttal fejezte be a harmadik szezonját.

A Lakers a Utah-val találkozik a folytatásban, utóbbi ugyanis harmadszor is nyert otthon a Denver ellen, és mivel korábban egyszer idegenben is győzött, 4–2-re megnyerte a párharcot.  

A Jazz elsősorban a negyedik negyedben, 95–95-nél bemutatott 11–0-s rohamának köszönheti a sikerét. Legjobbja az újonc Wesley Matthews lett 23 ponttal, míg a túloldalon a veterán Chauncey Billups 30 ponttal zárt.

Hetedik összecsapásra kényszerül ugyanakkor a Milwaukee és az Atlanta, miután a Hawks a legutóbbi hazai veresége után idegenben 83–69-re győzött a csereként beállva 24 pontig jutó Jamal Crawford vezetésével.

 NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ  
Milwaukee Bucks (6.)–Atlanta Hawks (3.) 69–83
Az egyik csapat 4. győzelméig tartó párharc állása: 3–3
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Oklahoma City Thunder (8.)–Los Angeles Lakers (1.) 94–95
 Az egyik csapat 4. győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2 a Los Angeles javára  
Utah Jazz (5.)–Denver Nuggets (4.) 112–104
 Az egyik csapat 4. győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2 a Utah javára  

 

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
2 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
2 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
2 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
3 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
3 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
4 órája
Ezek is érdekelhetik