Denverben is győzött a Pacers, kikapott San Antonióban a Heat

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2020.01.20. 09:35
null
DeMar DeRozan húsz ponttal járult hozzá a Spurs sikeréhez (Forrás: Twitter)
Csak két mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján: az egyiken az Indiana idegenben fogta meg a tartalékosan felálló Denvert, a másikon pedig a Spurs visszavágott a Miamiban nemrég elszenvedett vereségért.

 

San Antonio Spurs–Miami Heat 107–102

Visszavágott a Spurs. Négy napja Miamiban a Heat tudott nyerni hasonló mérkőzésen, most a San Antonio felé billent el a mérleg nyelve a szoros végjátékban. Egyébként egyik fél sem tudott igazán meglógni, 11-12 pont volt a legnagyobb különbség mindkét irányban, a hazaiak viszont ezúttal jobban dobták a triplákat és a hajrában ők csinálták meg a clutch játékokat – az utolsó negyedben egyébként is csak 18 pontot engedtek a Miaminak, az utolsó öt percben pedig már mindössze csak négyet. 95–98 után ugyanis abszolút átvették az irányítást és Aldridge kosaraival, illetve Belinelli triplájával futottak egy 10–0-t nagyjából három perc alatt – innen még javított a Heat, sőt, dobása volt az egyenlítéshez, de az kimaradt, Belinelli pedig hat másodperccel az órán két büntetővel lezárta a küzdelmet. A Spursnél egyébként Aldridge (21 pont, 8/15 mezőnyből), DeRozan (20 pont, 9 lepattanó, 9 gólpassz) és Mills (18 pont, 4/10 tripla) is remekül játszott, Gregg Popovich csapata pedig megérdemelten vágott vissza a legutóbbi vereségért.

Butler nem volt kritikus. Vereségek után sokszor hallottunk már éles kritikát Jimmy Butlertől, Miamiban is elmondta néha, hogy mi is a gond, ezúttal viszont úgy értékelt, hogy neki igazából tetszett az, ahogy a vendégcsapat küzdött – oké, a végén egy kicsivel jobb volt a Spurs, az nem jó, de most ez van. Butler maga egyébként nem játszott igazán jól, a Heatnél Bam Adebayo (21 pont, 16 lepattanó, 6 gólpassz) villogott leginkább és Goran Dragic, vagy Kendrick Nunn is igyekezett, ám ezúttal 30 százalék alatt maradtak kintről, összességében is csak 43 százalékkal dobtak, a hajrában bemutatott leolvadásuk pedig a meccsükbe került – ott sorra követték el a hibákat, főleg támadásban, de védekezésben is mellényúltak párszor. A végén egyébként ott volt az egyenlítő tripla Duncan Robinson kezében, de a fiatal shooter nem tudta értékesíteni a helyzetet, a fault után pedig Belinelli lezárta a meccset, ennyin múlt a Miami estéje – a vereség ellenére másodikak Keleten, egy mérkőzéssel vezetnek a Raptors előtt.

A Spurs legjobb dobói: Aldridge 21/6, DeRozan 20, Mills 18/12
A Heat legjobb dobói: Adebayo 21, Dragic 19/6, Nunn 18/6

Denver Nuggets–Indiana Pacers 107–115

Az utolsó negyedre felpörgött a Pacers. A mérkőzés nagy részében a Denver vezetett néhány ponttal, de az Indiana sosem tört meg, sosem szakadt le, végig ott loholt ellenfele nyakán, majd eljött az utolsó játékrész, amikor begyújtotta a rakétákat Nate McMillan alakulata. Csak abban az egy negyedben hat támadópattanót húztak le, az elképesztő meccset játszó Domantas Sabonis (22 pont, 15 lepattanó, 10 gólpassz), illetve a szintén remeklő Malcolm Brogdon (22 pont, 8 gólpassz) mellé felnőtt Doug McDermott (24 pont, 6/7 tripla), aki egymaga 18 (!) pontot termelt ebben a kulcsfontosságú időszakban, a Pacers pedig itt megfordította a meccset – 41–26-ra (!) nyerték a játékrészt a vendégek, ebben a tizenkét percben abszolút dominálni tudtak. Ez pedig a végén győzelmet ért számukra, 98–97-nél, bő négy perccel az órán át tudták venni a vezetést, majd jött Sabonis, aki két clutch kosarat is kiizmozott magának – egy perccel a vége előtt hat pont lett közte, innen már nem volt visszaút. Az Indy így borzasztó fontos győzelemmel nyitotta idegenbeli túráját, zsinórban ötödször tudott nyerni és ezzel utolérte a tabellán a Bostont – igaz, most Salt Lake City lesz a következő állomás, az még nehezebb feladatnak ígérkezik.

Nem volt elég erő a Denverben. Millsap, Harris és Murray révén három kezdőjátékosát is nélkülözte a Nuggets és bár mély ez a keret, valamint a hazai pálya is segített, de ez nem bizonyult elégnek. Az első negyedben még jól védekeztek, a Pacers pedig rengeteg dobást elrontott, itt meglépett pár ponttal a Denver, ezt az előnyt pedig menedzselni tudta egészen a negyedik játékrészig, de igazán felülkerekednie nem sikerült és a végére elfogyott az energia – Mike Malone vezetőedző szerint a Pacers teljesen felőrölte őket, sokkal fizikálisabbak voltak Sabonisék, így amikor valamit rosszul csináltak, azt is azonnal javították. A Nuggets végül tíz büntetőt hagyott ki és főleg a 13 százalékos (3/23) triplázás az, ami nem férhetett bele, hiába volt egyébként jó Nikola Jokics (30 pont, 10 lepattanó, 10/16 mezőnyből) – kérdés, hogy a sérültek mikor épülnek fel, illetve hogy mire mennek most back-to-back Minnesotában.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 30/6, Grant 16, Barton 16
A Pacers legjobb dobói: McDermott 24/18, Brogdon 22/6, Warren 22, Sabonis 22/3

NBA, ALAPSZAKASZ
San Antonio Spurs–Miami Heat 107–102
Denver Nuggets–Indiana Pacers 107–115

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik