Alekszandr Ovecskint duplán a jégbe döngölték

Vágólapra másolva!
2010.12.13. 10:31
null
Elpattant egy-két húr, Alekszandr Ovecskint (jobbra) kell lekísérni a büntetőpadra
Címkék
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 64. játéknapján a Rangers New Yorkban kiadós verést mért a Washington Capitalsra. A Vancuver Edmontonban nyert, az Anaheim legyőzte a Minnesotát.

Nehezen viselte a kilátástalan küzdelmet követő verést a Capitals. Bár az első harmadban még csak egy góllal vezetett a Rangers, a második harmadban 4:30 perc alatt három találattal növelte előnyét. Itt egy picit elpattantak a washingtoni idegszálak, Matt Hendricks és Alekszandr Ovecskin is bunyóba keveredett, utóbbi két gólszerzőt pécézett ki magának. Marian Gaborikot leütközte, majd a felé korcsolyázó Brandon Dubinskynek nekiment – alig várta, hogy találkozzon valakivel –, végül aztán némi csapkodást követően az orosz klasszis húzta a rövidebbet, hiszen jégre került.

A kiütéses vereséget a harmadik harmad tette teljessé: a jegyzőkönyvbe beírt két New York-i kapura lövésből Ryan Callahan duplázott (!), ami előre vetítette a feszültséget. Nem is kellett sokat várni az újabb bunyóra. A Rangers kapujában Henrik Lundqvist a kapujára tartó mind a 31 lövést hárította, a washingtoni Szemjon Varlamov ellenben 13/20-szal zárt, ami nem éppen dicséretes teljesítmény, bár ez a Capitals-védekezésről is sokat elmond.

A Minnesota 0–1 után még egyenlített, 1–3-nál pedig szépített, de az Anaheim emelt a csapásszámon, és a pályafutás során az NHL-ben először triplázó – plusz két asszisztos – Corey Perry vezérletével biztos győzelmet aratott.

A Vancouver egygólos győzelmet aratott Edmontonban, az Oilers öt másodperccel a vége előtt, emberelőnyben játszva szerezte a becsületgólját, de előtte sem tette túlságosan próbára Roberto Luongót, aki a kapott gól mellett mindösszesen tizenegy alkalommal védett. A Canucksnak csak a harmadik felvonásban volt tizennégy próbálkozása...

NHL 
ALAPSZAKASZ, 64. JÁTÉKNAP  
Anaheim Ducks–Minnesota Wild  6–2
Edmonton Oilers–Vancouver Canucks 1–2
New York Rangers–Washington Capitals 7–0

 

Legfrissebb hírek

Valverde, Ödegaard, Iniesta vagy Modric? Esetleg saját maga? Szoboszlai megmondta, kit választana

Légiósok
3 perce

Férfi kosár Ek: ciprusi ellenféllel teljes a Szombathely csoportja

Kosárlabda
34 perce

Molnár Ádin volt az NB I 8. fordulójának U21-es ásza

Labdarúgó NB I
42 perce

Csúcstechnológia és kulturális szimbólumok – bemutatták a 2026-os vb labdáját

Foci vb 2026
57 perce

NS-képeslap: Fehérvár és a régió atlétikájának otthona

Minden más foci
1 órája

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
1 órája

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
1 órája

Megszületett Hosszú Katinka második gyermeke – kép

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik