A Spurs simán győzött Dallasban, nyert a Magic is

Vágólapra másolva!
2010.04.22. 08:09
null
Duncant nem tudták feltartóztatni a dallasiak (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság rájátszásában a Dallas–San Antonio és az Orlando–Charlotte párharcban is lejátszották a második mérkőzést. Előbbi találkozón meglepetésre fölényes sikert aratott a vendég Spurs, így egyenlített az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban, a Magic viszont másodszor is nyert a Bobcats ellen.

A Dallas az utóbbi hetekben remekül játszott, az alapszakaszt ötmeccses győzelmi sorozattal fejezte be, ráadásul utóbbi tíz találkozójából csak kettőt veszítette el, majd a rájátszást is győzelemmel kezdte a San Antonio ellen.

A jó sorozat azonban megszakadt, a Mavericks másodszor már nem tudott élni a hazai pálya előnyével, és meglepően sima, 102–88-as vereséget szenvedett. A San Antonio 9–0-s sorozattal kezdett, és a folytatásban is uralta a mérkőzést. Volt ugyan olyan időszak, amikor csak egy ponttal vezetett, de volt, hogy hússzal is. A Dallas az egész meccsen futott az eredmény után, egyszer sem volt nála az előny.

A találkozót egyértelműen a több jó egyéni teljesítmény döntötte el. A Dallas klasszisai közül Shawn Marionnak és Jason Kiddnek sem volt jó napja, míg Dirk Nowitzki az első hét dobásából hatot elrontott, így megadta az alaphangot a Dallas gyenge produkciójához – igaz a német még így is 24 pontig jutott. A hazaiak legjobbja a 27 pontjával a mezőny legeredményesebb játékosává előlépő Jason Terry volt.

A másik oldalon a 25 pontot és 17 lepattanót jegyző Tim Duncan vitte a prímet, ugyanakkor Manu Ginóbili (23 pont) és Richard Jefferson (19 pont) is remekül játszott. A Spurs győzelmével egyenlített az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban.

Keleten az Orlando végig kiegyensúlyozott, jó játékkal, a 19 pontos Vince Carter vezérletével ismét győzött a Charlotte ellen, így már 2–0-ra vezet.

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT
Dallas Mavericks (2.)–San Antonio Spurs (7.) 88–102
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
KELETI FŐCSOPORT         
Orlando Magic (2.)–Charlotte Bobcats (7.)  92–77    
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0, az Orlando javára

 

Legfrissebb hírek

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
26 perce

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
7 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
7 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
8 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
9 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
10 órája
Ezek is érdekelhetik