A hokibirodalom visszavágott, egy lépésre a dicsőségtől a Canucks

Vágólapra másolva!
2011.06.11. 05:16
null
A Boston nem tudta érvényesíteni a játékát, az ütközésekben a Vancouver (47:27) volt a jobb (Fotó: Reuters)
Címkék
Roberto Luongo kiheverte az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) döntőjének legutóbbi két meccsén kapott 12 gól sokkját, és a Stanley-kupa fináléjának ötödik mérkőzésén hibátlan teljesítményt nyújtva segítette fontos diadalhoz a Vancouvert. A Canucks Maxim Lapierre góljával 1–0-ra nyert, és már csak egy győzelemre van fennállása első bajnoki címétől.

A Boston a napokban 12–1-es összesített gólkülönbséggel nyerte meg a két hazai mérkőzését, de ezzel is csak kiegyenlíteni tudta a Vancouverben két egygólos vereséggel kialakult kétmeccses hátrányát. A Stanley-kupa döntője Kanadában folytatódott, s miután a kijelölt énekes elhadarta az amerikai himnuszt, a közönséggel szokás szerint elénekeltették a kanadaiakét.

A hangulat megalapozása után bemutatkozhatott a fináléban Chris Tanev, a Vancouver 21 éves újonc hátvédje, aki a sérült Dan Hamhuis és az eltiltott Aaron Rome helyére a negyedik meccsen beugró, és a várakozásoktól elmaradó Keith Ballardot váltotta a harmadik párban.

A bostoniak magukkal hozták a harmadik meccsen Aaron Rome által letaglózott Nathan Horton mezét, és az öltözőbe kifüggesztve igyekeztek lelki erőt meríteni abból, hogy sérült társukért is játszaniuk kell.

1. HARMAD

A Boston ott kezdte, ahol hazai pályán abbahagyta: az 5. perc elején Chris Kelly telibe találta Roberto Luongo kapujának lécét – a közönség odaadó támogatását élvező kapusnak ezúttal hatalmas szerencséje volt, hogy nem kapott gyors gólt. A túloldalon a döntő első négy meccsén 96.6 százalékos hatékonysággal védő Tim Thomas az elé vetődő védőt megkerülő Mason Raymond lövése után hárított óriásit.

NYILATKOZATOK
Alex Burrows: – (Roberto Luongo) egyike a legjobb kapusoknak, akik valaha ezt a sportot űzték. Az egész playoff során kulcsembernek bizonyult, nagy védések sorát mutatta be, mindannyian nagyon bízunk benne. Ahogyan felkészül egy-egy meccsre, ahogyan odateszi magát, valamennyiünk számára biztosíték a sikerre.
Kevin Bieksa: – Valami megszállta (Luongót) a meccs előtt. Nagyon lazának, magabiztosnak tűnt, viccelődött, pedig nem egy szószátyár fazon. Sejtettük, hogy különleges produkcióra számíthatunk a részéről.
Roberto Luongo: – Fogalmam sincs, vannak-e megnyugtató tengerpartok Bostonban, mindenesetre felderítem a terepet. Felteszem a kapucnimat, a fülembe zenét töltök, és onnantól fogva teljesen mindegy, ki mit beszél körülöttem. Csak az érdekel, hogy a lehető legjobban felkészüljek a következő meccsre, és ehhez biztosítsam magam számára a körülményeket."
Maxim Lapierre: – Már vagy hat hónapja álmodom erről a gólról. Szerencsénk volt, jól pattant a korong, és nehéz időszakban voltam a legjobbkor a legjobb helyen.
Zdeno Chára: – Az elején volt néhány biztosnak tűnő gólszerzési lehetőségünk, de az emberelőnyökkel együtt elherdáltuk őket. Nagyobb tempót kell diktálnunk elöl, és jobb döntéseket hozni, hogy kihasználjuk a helyzeteinket.
Tim Thomas: – Általában efféle gólok döntik el az olyan mérkőzéseket, amelyeken sokáig senki sem képes a kapuba találni. Szerencsésen pattant vissza a korong Lapierre elé, és olyan ütemben lőtte el, hogy nem volt lehetőségem jól felmérni a szituációt.
Milan Lucic: – Valamilyen okból képtelenek vagyunk feltalálni magunkat idegenben, pedig ha nincs pályaelőnyöd, valamiképp győzni kell legalább egyszer idegenben, ha meg akarsz nyerni egy párharcot.
Claude Julien: – Meg sem tudnám számolni, hányszor éltünk már át hasonló szituációt a múltban. Valahogyan sohasem a könnyebbik úton jutunk el a célunkhoz, számomra nem meglepetés, hogy most is itt tartunk.

A bostoni vereségek után kőkemény test test elleni játékkal kirukkoló Vancouver eddig túljutott egy kivédekezett emberhátrányon, s Henrik Sedin, majd Andrew Alberts büntetése után is gyakorolhatta a létszámhátrányos helyzetet. Sikerrel tette, a harmadik után is 0–0 maradt az állás.

Öt perccel a harmad vége előtt Patrice Bergeron csapott le a Milan Lucic veszélyes lövése után kipattanó korongra, de Luongo a helyén volt, ahogy az első harmadban további 11 alkalommal is. A szintén jól védő, ám a korongokat rendre veszélyes helyre kiütő Thomasnak csak hat lövést kellett hárítania az első harmadban.

A játékrész végén Lucic akadt össze Alex Burrowsszal, mindketten büntetést kaptak.

2. HARMAD

A nyitó húsz perc után az ütközések tekintetében 23:13-ra vezető Vancouver a második harmad elején is emberhátrányba került, Ryan Keslert látták szabálytalannak a játékvezetők, mielőtt Thomas nekiesett a kapujának. Az újabb kivédekezett emberhátrány után a játékrész derekához közeledve Adam McQuaid Chris Higginsszel szemben elkövetett szabálytalansága után az első hazai emberelőny is eljött.

Bár a távoli lövések után Thomasról kipattanó korongok izgalmas kavarodásokat okoztak, a Canucks is reménytelenül küzdött a vezető gólért. McQuaid visszaérkezése után hosszú, folyamatos játék alakult ki, mindkét oldalon kisebb helyzetekkel, mígnem a bostoni kapu előtt egy türelmesen kijátszott vancouveri ellentámadás során a bal szélen üresen álló Tanner Glass kapott remek passzt, ám annak ellenére, hogy Thomas verve volt, nem született találat, mert a negyedik soros szélső elütött a pakk felett, és mire megtalálta a korongot, a védők levédték a kaput.

Közben a másik oldalon a több bátor blokkot is elvállaló Sami Salo alig állt a lábán – a finn sérülése az utolsó, amire szüksége lett volna az eleve megtépázott Canucks-védelemnek. Salo aztán folytatta a játékot, a Rogers Arena közönsége pedig fellélegezhetett.

Bergeron kiállítása miatt a harmad hajrájában emberelőnybe került a Vancouver, de Thomas újra mindent védett, társai pedig ügyeltek a veszélyes helyre kipattanó korongokra. A Canucks ezzel együtt 23 emberelőnyös helyzetet hagyott kihasználatlanul a fináléban, és csak egyet váltott gólra.

3. HARMAD

Nemcsak a két harmad utáni 0–0-s állás miatt hasonlított az első meccsre az ötödik, hanem azért is, mert a harmadik periódus elején a Vancouver feljebb kapcsolt egy fokozattal, és olyan tempóban kezdett el korcsolyázni, amelyet nehezen bírt a Bruins. A fehér mezesek egyre inkább lemaradtak a kékek támadásairól, és Thomas magára maradt.

Burrows és Higgins is nagy helyzetet hagyott ki, akárcsak Maxim Lapierre a jobb oldalról, ahonnan Raffi Torres higgadt passza után nem tudta mattolni a jobbról balra, majd visszafelé is villámgyorsan cikázó Thomast. Aztán egy Kevin Bieksa-lövés után a pakk a kapu mögötti palánkról Lapierre-hez pattant, a támadó pedig éles szögből (szinte ugyanonnan, ahonnan másodpercekkel korábban lőtt) már betalált a több mint 110 percig hibátlanul védő Thomas kapujába. 1–0

A Bruinsnak fel kellett pörögnie, támadásban veszélyesebbé is váltak a vendégek, a védekezésük viszont továbbra is Thomas kezében volt. A harmad első kiállítását Rich Peverleyre fújták, a Vancouver 8 perccel a vége előtt esélyt kapott a meccs eldöntésére. Nem tudta kihasználni, a Bruins ellentámadásba lendült, ám Dennis Seidenberg bombáját védte a hazai pályán megújuló Luongo.

Három és fél perccel a vége előtt a kapu elé érkező Peverley közeli próbálkozását hárította, majd a vancouveri harmadbeli bulit követően Johnny Boychuk gyors lövése sem lepte meg a bostoni kettős sokkon túljutó Luongót.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó Stanley-kupa-döntőkben eddig 21-szer fordult elő, hogy 2–2-es állás után játszották az 5. találkozót, és 15-ször az a gárda lett a bajnok, amely 3–2-es előnyt szerzett; legutóbb 2009-ben a Pittsburgh Penguins jutott így a csúcsra.

A Vancouver magyar idő szerint kedd hajnalban Bostonban szerezheti meg fennállása első bajnoki címét.

LAPIERRE GYŐZTES GÓLJA

NHL, STANLEY-KUPA, DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
VANCOUVER CANUCKS–BOSTON BRUINS 1–0 (0–0, 0–0, 1–0)
Vancouver, Rogers Arena, 18 860 néző
V: Stephen Walkom, Dan O’Rourke, Pierre Racicot, Steve Miller
VANCOUVER: Luongo – Ehrhoff, Salo, D. Sedin, H. Sedin, Burrows – Bieksa, Edler, Higgins, Kesler, Raymond – Tanev, Alberts, Torres, Lapierre, Hansen – Glass, Malhotra, Oreskovich. Vezetőedző: Alain Vigneault
BOSTON: Thomas – Boychuk, Seidenberg, Marchand, P. Bergeron, Recchi – Ference, Chára, Lucic, Krejcí, Peverley – T. Kaberle, McQuaid, Ryder, C. Kelly, G. Campbell – Paille, Sh. Thornton, Seguin. Vezetőedző: Claude Julien
Gólszerző: Lapierre (44:35, Bieksa, Torres, 1–0)
Kapura lövések: 25:31. Bulik: 34:30. Büntetések: 10, ill. 8. Blokkok: 19:19. Ütközések: 47:27
Legtöbb lövés: D. Sedin, Ehrhoff 4-4, ill. P. Bergeron 6. Legtöbb blokk: Bieksa 3, ill. Boychuk 4. Legtöbb ütközés: Edler 10, ill. Lucic 4. Legtöbb játékperc: Ehrhoff 24:36, ill. Seidenberg 27:39. Védési hatékonyság: Luongo 31/31, ill. Thomas 24/25
A meccs legjobbjai. ***Lapierre, **Thomas, *Luongo
AZ EGYIK FÉL NEGYEDIK GYŐZELMÉIG TARTÓ PÁRHARC ÁLLÁSA: 3–2 a Vancouver javára
Korábbi mérkőzések
Vancouver–Boston 1–0
Vancouver–Boston 3–2 – hosszabbítás után
Boston–Vancouver 8–1
Boston–Vancouver 4–0
A döntő további mérkőzéseinek időpontja és helyszíne (helyi idő szerint, a meccsek magyar idő szerint másnap hajnali 2 órakor kezdődnek)
június 13., Boston
június 15., Vancouver (ha szükséges)
Legfrissebb hírek

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
12 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
27 perce

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
41 perce

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
57 perce

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája

Fekete Gergő nem tartja magát klasszisnak, a 2028-as olimpiáig szeretne beérni

Vízilabda
1 órája

Novak Djokovics francia másodosztályban szereplő futballklub részvényese lett

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik