Ginóbili 38 pontja is kevés volt a Hawks ellen

Vágólapra másolva!
2010.03.22. 09:04
null
Manu Ginóbili (jobbra) 38 pontot dobott az Atlanta ellen, csapata mégis kikapott (Fotó: Action Images)
Címkék
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 140. játéknapján a Cavaliers Clevelandben 25 pontos győzelmet aratott a Detroit Pistons ellen. Az Atlanta Hawks pályaválasztóként túlórás mérkőzésen nyert a San Antonio Spurs ellen. Pau Gasol vezetésével otthon győzött a Los Angeles Lakers a Washington ellen.

A ligaelső Clevelandnek nem okozott gondot a kötelező házi feladat megoldása a Detroit ellen: a Cavs hazai pályán nagyon könnyedén, 104–79-re győzött, ezzel zsinórban már a hetedik sikerénél tart, a Pistonst pedig egymás után tizedik alkalommal verte meg. Érdekesség, hogy a házigazdák legjobb dobója ezúttal nem LeBron James volt (15 ponitg jutott), hanem a cserepadról beszállva 21 perc alatt 16 pontot szerző Leon Powe.

A 140. játéknap legizgalmasabb mérkőzését Atlantában rendezték, ahol a Hawks csak hosszabbításban tudott nyerni a vendég San Antonio ellen.

A mérkőzést a több jó egyéni teljesítmény döntötte el a hazaiak javára, ugyanis amíg a Spursnél Manu Ginóbili (38 pont) és Tim Duncan (29 pont) vitte hátán a csapatot, addig az Atlantánál hárman is elérték a húsz pontot, de a csereként beálló Jamal Crawford is 19-ig jutott. A Hawks legjobb dobója a 26 egységet elérő Marvin Williams volt, míg Al Horford 18 lepattanóval (és 22 ponttal) hívta fel magára a figyelmet.

A San Antoniónak kilenc győzelem mellett ez volt a harmadik veresége azóta, hogy a csapat egyik legjobbja, Tony Parker kéztörést szenvedett, és hosszú időre harcképtelenné vált.

A Los Angeles Lakersben – a Cavshez hasonlóan – ezúttal nem a csapat legnagyobb sztárja, Kobe Bryant (24 pont), hanem a spanyol center, a 12 lepattanót és 28 pontot szerző Pau Gasol volt a legeredményesebb, a bajnok 99–92-re győzött a Washington ellen.

NBA 
ALAPSZAKASZ, 140. JÁTÉKNAP 
New York Knicks–Houston Rockets 112–116
Indiana Pacers–Oklahoma City Thunder 121–101
Los Angeles Clippers–Sacramento Kings 89–102
Atlanta Hawks–San Antonio Spurs 119–114 – h. u.
Cleveland Cavaliers–Detroit Pistons 104–79
Los Angeles Lakers–Washington Wizards 99–92
Phoenix Suns–Portland Trail Blazers 93–87
Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
10 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
39 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik